Kilométeres sorok és zavargás Heathrow-n

Több rendőrt kellett kivezényelni a londoni Heathrow repülőtérre, miután az utasok, megelégelve a hosszas sorban állást, megpróbáltak átnyomakodni a határőrök mellett anélkül, hogy útlevelüket ellenőrizték volna. 

A határőröket sértegették is az utasok és rasszista megjegyzéseket tettek rájuk, írja a Daily Telegraph a reptér elmúlt napjairól, a sorban állók elégedetlenségüket cinikus tapsolással is a reptér dolgozói tudtára adták. 

A határőrség nyilatkozata szerint több rendbontás is történt a repülőtéri sorokban, amelyek sokszor fél mérföldnyi hosszúságra is elnyúltak az elmúlt napokban. A repülőtér szóvivője szerint látható lesz a rendőri jelenlét az érkezési csarnokban, és a rendőri egységek gyorsan átcsoportosíthatók lesznek azokra a helyekre, ahol félő, hogy a sorban állók kitörnek.

Damian Green, bevándorlásügyi miniszter azon vádakra, hogy az útlevél-ellenőrző pultoknak csak egy része működött és voltak olyan utasok, akiknek két órát is sorban kellett állniuk, úgy reagált, az elmúlt két hónapban már jelentősen javult a szolgáltatás, és a közelgő olimpiai játékok legforgalmasabb időpontjain további határőröket állítanak munkába. A hosszas várakozási idővel a miniszter is elégedetlen, ezért a hétvégére több mint 50%-kal növelték a Heathrow-n dolgozó határőrök számát a megnövekedett utasforgalom miatt. Az olimpiai érkezések idejére további 500 határőr kezd dolgozni, így a Heathrow-n is az összes pult működni fog, tette hozzá. Emellett speciális sorokat is kialakítanak a repülőtéren az olimpiai játékokra érkező sportolóknak, akik késlekedés nélkül léphetik majd át a határt.

A magyar csapatvezetés nem tapasztalt fennakadást

Hétfőn megérkezett Londonba, a jövő pénteken kezdődő olimpiára az első magyar hivatalos ötkarikás küldöttség Molnár Zoltán csapatvezetővel az élen.

Molnár Zoltán az MTI-nek a leszállást követően elmondta: a Heathrow repülőtéren minden gördülékenyen ment, a fogadás jól sikerült, a szervezők munkáját közel ezer önkéntes segíti a reptéren.

"Mindenki figyelmes, barátságos és gyorsan átjutottunk a Heathrow-n, a belvárosba utazás autóval azonban nem a legjobb. Így azt ajánlom minden szurkolónak, hogy a leszállás után tömegközlekedéssel menjen tovább. Nekünk az első utunk az olimpiai faluba vezet, hogy előkészítsük a magyar versenyzők érkezését" - mondta Molnár, akivel hétfőn Nagy Zsigmond csapatvezető-helyettes, valamint a MOB-irodáról Sipos Gertrúd és Báthori Zsófia tartott együtt.

A Heathrow bejelntése szerint hétfőn összesen mintegy 237 ezer utast fogad, köszönhetően az olimpiai érkezőknek, ami új rekord Európa legnagyobb légi kikötőjében. A régi csúcs 233 562 volt 2011 júliusából.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.