Szakadatlan a világturizmus növekedése

2017 első negyedévét veszi górcső alá az ENSZ Világturisztikai Szervezete, a UNWTO. Jelentéséből kiderül: a növekedés nem áll meg.

Világszerte 369 millió, vendégéjszakát is generáló turista érkezés történt 2017 első három hónapjában. Ez 21 millióval haladja meg 2016 azonos időszakának eredményét. A január-április közötti időszak általában a teljes éves forgalom 28%-át jelenti köszönhetően egyebek mellett a húsvétnak, újévnek.

Bár az érkezések számában első továbbra is Európa, a növekedés mértéke 6% volt az öreg kontinensen. 10%-kal nőtt a Közel-Kelet köszönhetően annak, hogy a tavalyi év azonos időszakában 29%-ot esett Törökország némiképpen magához térve 7%-kal több érkezést könyvelhetett. Afrikára 8, Ázsiára és a Csendes-óceán térségére 6, az Amerikákra pedig 4 százalékkal több érkezés jutott.

A 28 EU-tagállamba 7%-kal több vendég érkezett. A növekedés motorjai a tavalyi év után magukhoz térő Franciaország és Belgium voltak. Az összesen 125 millió EU-ba érkező turista száma 8 millióval haladja meg az előző év első negyedévét. Európában az összes érkezés 23%-a realizálódik ebben az időszakban.

A 23 fejlett gazdaságú tagország, benne a 19 euróövezeti állammal 4%-ot nőtt eddig idén. A feltörekvők - Bulgária, Lengyelország, Magyarország, Románia, Horvátország - ennek duplájával, 8%-kal gyarapította nemzetközi turista érkezései számát. Európa mediterrán részében Montenegro (+20%) és Horvátország (+16%) teljesítettek a legjobban. Portugália a maga 15, Spanyolország pedig 12 százalékos növekedéssel szintén dobogós. Előbbi Szerbiával holtversenyben.

Tavaly világszerte a nemzetközi érkezések száma 3,9 százalékos növekedéssel 1,235 milliárdra rúgott. A turizmusból származó bevételek 1102 milliárd eurót tettek ki, 24 milliárddal meghaladva a 2015-ös eredményt. A UNWTO-nál 2017-re további növekedést várnak.


A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat

A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat 

Április közepétől hivatalosan megtiltották az izraeli útlevéllel rendelkezők beutazását „válaszul az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett folyamatos atrocitásokra és népirtásra”, közölte a kormány.
Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.