Megérkezett Sármellékre az Air Baltic első járata

A lett Air Baltic légitársaság Rigából érkező járata landolt szombat este a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton, ahol öt év után - a német és orosz charterek mellett - ez az első menetrend szerinti járat.

A mostantól heti rendszerességgel szombatonként Sármellékre érkező járat fogadása alkalmából Papp Gábor, Hévíz polgármestere elmondta: fordulópontot jelent az Air Baltic megjelenése a másfél éve a város üzemeltetésében lévő repülőtér életében. A fürdőváros által tett erőfeszítések révén ugyanis öt év után - mióta a Ryanair megszüntette a járatait - ez az első menetrend szerinti gép, amely ráadásul a jelentős küldőpiacnak számító balti államokat és a skandináv térséget köti össze a Balaton és Hévíz régiójával.

Hozzátette, hogy a lett légitársasággal tavaly decemberben kötött hároméves szerződés létrejöttében nagy szerepe volt a Magyar Turizmus Zrt.-nek. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy nemcsak Hévíz, hanem a Balaton, illetve egész Nyugat-Magyarország turizmusa és gazdasága szempontjából kiemelkedő jelentőségű a járatindítás, hiszen Riga repülőtere az észak-európai országok jelentős átszállóhelye, amely most már közvetlenül kapcsolódik a Hévíz-Balaton Airporthoz.

Az Air Baltic évente mintegy 3,3 millió utast szállít csaknem 60 városba. Az első járat egy Fokker 50-es volt, amelyet azonban - a légitársasággal kötött szerződés értelmében - az igényeknek megfelelően bármikor nagyobb kapacitású géppel tudnak felváltani.

Papp Gábor az MTI kérdésére elmondta: tárgyalnak további menetrend szerinti járatok indításáról, de ezekről egyelőre csak annyit kívánt elárulni, hogy németországi és oroszországi úticélokról van szó.

Benkő Attila, a repülőtér igazgatója az Air Baltic mostani járatával kapcsolatban az MTI érdeklődésére elmondta: az ötven személyes gépen 41 utas érkezett, az utaslista alapján balti államok polgárai és oroszok. Már az első visszaúton sem repül üresen a gép, jó néhány olyan utast szállít Rigába, akik korábban Budapesten vagy Bécsen keresztül érkeztek Hévízre.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.