Szombattól újraindul a Dunakanyar és a MAHART napijegyek árusítása

Újra árusítják a tavaly bevezetett Dunakanyar és a MAHART napijegyeket szombattól, a jegyeket az érdeklődők a MÁV-Start jegypénztáraiban, valamint a MÁV-applikáció segítségével tudják megvásárolni - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Homolya Róbert jelezte: a MÁV-Volán csoport és a MAHART PassNAVE Kft. együttműködésében megvalósuló kezdeményezés a tarifaközösség irányába mutat, hiszen egy megváltott jeggyel lehet igénybe venni a MÁV-HÉV, a MÁV-Start, a Volánbusz, illetve a MAHART szolgáltatásait.

Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a hétvégén egyelőre két hajóval szállítják az utasokat, de ha igény van rá, több hajót is be tudnak vonni. A tervek szerint a járatok 10 és 14 órakor indulnak. Kiemelte, a jegyeket az utazók Szép-kártyával is megvásárolhatják. Közölte, a koronavírus-járvány miatt a hajókon mindenkinek maszkot kell viselnie, a beszállásnál ellenőrzik a résztvevők hőmérsékletét, valamint a fertőtlenítésre is nagy hangsúlyt helyeznek. Spányik Gábor felidézte, hogy tavaly a dunakanyari körjáratokon több mint 150 ezer ember utazott, akik főként Magyarországról érkeztek, de többen voltak Szlovákiából is.

Völner Pál (Fidesz) országgyűlési képviselő elmondta, a hétvégén újrainduló dunakanyari hajózás az óvatos nyitás egyik fontos lépcsőfoka. Ugyanakkor jelezte, hogy a járvány miatt csökkentett létszámmal üzemeltetik a MAHART részéről a járatokat.

A MÁV Zrt. közleménye szerint a Dunakanyar napijegy április 24 és október 24 között, a MAHART járatok közlekedési napjaira váltható meg. A napijegy ára tavaly óta nem emelkedett, a felnőttek 1999 forintért, a 26 éven aluliak pedig 1499 forintért vásárolhatják meg. Tavaly több mint 2300 ilyen szezonális napijegyet értékesített a MÁV-Start.

Egy napijegy megváltása az adott napon korlátlan utazásra jogosít egyebek mellett a MÁV-Start 2-es (Budapest-Esztergom) vonalszakaszán, a Volánbusz 300-399, 800-898 és 8503-8512 számcsoportba eső vonalain, a MÁV-HÉV Békásmegyer és Szentendre közötti szakaszán, valamint a MAHART PassNAVE egy, az utas által választott dunakanyari körjáratán: Vác-Visegrád, Esztergom-Zebegény, Szentendre-Visegrád, Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös viszonylatában.

A hajótársaság egyes járataira szóló MAHART napijegynek köszönhetően szombattól ismét elérhetőek a Dunakanyar körjáratokra, valamint a későbbiekben a Szentendre-Visegrád, Zebegény-Esztergom, Vác-Visegrád vonalakra szóló napijegyek. Egy személyjegy ára 1000 forint, kerékpár- és kutyajegy 500 forintért vásárolható meg. A napijegy a rajta megjelölt napon és járattípuson korlátlan számú utazásra jogosít - olvasható a MÁV közleményében.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.