Új légitársasággal új londoni repülőtér érhető el Budapestről

Gyakorlatilag minden irányból megközelíthető lesz a brit főváros, miután 2017 májusától újabb repülőtér, ezúttal London Southend (SEN) is megjelenik a kínálatban a brit Flybe légitársaság révén. London népszerűsége töretlen, csak idén másfél millióan utaznak ezen az útvonalon repülővel. A Flybe várhatóan brazil gyártmányú Embraer E195 típusú repülőgépekkel száll be a London-Budapest útvonalra heti három járattal, délutáni időpontokkal.

A jövő nyári menetrendben már 6 légitársaság és 5 repülőtér áll rendelkezésre az utasoknak, ha Londonba szeretnének repülni. A brit fővárostól északra Luton és Stansted, nyugatra Heathrow, délre pedig Gatwick repülőtere ismert a magyar utazók számára. Ebbe a széles kínálatba lép be új célpontként brit fővárostól keletre fekvő Southend (SEN) repülőtér. A Temze tölcsértorkolatának északi felén található Southend-on-Sea városa mellett található repülőtérről nagyjából egy óra alatt érhető el London belvárosa.

A Flybe E195-ös géptípussal tervezi a járat üzemeltetését 2017 májusától, heti három alkalommal: kedden, csütörtökön és szombaton. A légitársaság tervei szerint a járattal a szabadidős utazókat, elsősorban a briteket célozza meg, akiknek a kontinens legjobb ún. „city break” desztinációit szeretné kínálni. Budapest pedig pont ilyen, vagyis vonzó hosszú hétvégés célpont. A járatok menetrendje is ehhez alkalmazkodik: a délutáni órákban közlekedik, ami nagyon kényelmesen elérhető a szállodai kijelentkezés után. A magyar utasok is nyernek az új járattal: a még szélesebb kínálat általában kedvezően hat az árakra. London Southend repülőtere ráadásul közvetlen vasúti kapcsolattal rendelkezik, ahonnan 50 perc alatt érkezik be a vonat a Liverpool Street állomásra.

A Budapest és London közötti repülőjáratokra kiapadhatatlan a kereslet. Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője azt is közölte, hogy idén 14%-kal nőtt a brit utasok száma, ami 2016-ban várhatóan átlépi az évi másfél milliós forgalmat. A szakember örül a Flybe bejelentésének, hiszen az új útvonalak nyitása mellett nagyon fontos, hogy a Budapestről már elérhető városok felé is bővül a kínálat - kapacitás bővítés vagy új szolgáltatók belépése révén.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.