Új Szuezi-csatornát épít Egyiptom

A 145 éves történelmi csatornával párhuzamosan új Szuezi-csatornát ás Egyiptom - jelentette be a csatornahatóság igazgatója. Az új létesítmény 72 kilométer hosszú lesz, és körülbelül 8 milliárd dollárba kerül.

Az új csatornából 35 kilométeres lesz a teljesen új rész: ezt most fogják kiásni - írja a KeletPort. A maradék 37 kilométer már meglévő vizek mélyítése és szélesítése révén jön létre - közölte a szakember. A munkálatokkal a Reuters szerint legalább 1 millió új munkahelyet remélnek teremteni.

A hatóság székhelyén, Iszmailiában tartott sajtóértekezleten ott volt Sziszi elnök is. Ő arról beszélt, hogy Egyiptom az idővel fut versenyt, és mindössze egy év alatt elkészül a beruházással.

Konzorcium építi az új csatornát

A régi, történelmi csatorna évente 5 milliárd dolláros bevételt hoz Egyiptomnak, és ezzel kulcsfontosságú bevételi forrása az országnak. Mindmáig ez a leggyorsabb hajózási útvonal Ázsia és Európa között.

Az új csatornát egy konzorcium fogja építeni, ennek összetételét rövidesen bejelenti az államfő. A korábbi hírek úgy szóltak, hogy az egyiptomi hadsereg és a Dar Al-Handaszah nemzetközi építési cég lesz a tagja.

A csatorna mentén 76 ezer négyzetkilométeren terveznek fejlesztéseket, hogy még több hajót és még több pénzt vonzzanak Egyiptomba.

A Szuezi-csatornát 10 éven át építették, 25 ezer munkással, háromhavi váltásban. Megnyitása 1869. november 16-án világra szóló esemény volt, 6 ezer előkelőség és híresség kapott rá meghívót. A csatorna úgy átalakította a kereskedelmet és a geopoltikát, mint a 15. századi spanyol felfedezések. A Szuezi Csatorna Társaság részvényeit Európában is lehetett jegyezni, de a 25 millió fontos összköltség kétharmadát Egyiptom állta. Amely aztán adósságai miatt kénytelen volt eladni a részvényeit 4 millióért az angol kormánynak. London csak 1954-ben egyezett bele, hogy kivonja katonáit a Szuezi-csatornától, és Nasszer elnök két évvel később államosította a stratégiai jelentőségű víziutat.

Forrás: KeletPort


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.