Ünnepelve várja a turistákat a gyulai Almásy-kastély

A gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont megnyitásának első évfordulóját ünnepli március 18-án. Az évfordulót egy héten keresztül tárlatvezetésekkel, szombaton kastélyfesztivállal ünneplik meg. Ennek alkalmából sajtótájékoztatót tartottak, ahol dr. Görgényi Ernő, a város polgármestere jelentette be, hogy a látogatói tervet túlszárnyalták, a nyitás óta 76.241 érdeklődő kereste fel a kastélyt.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A kastélyt is üzemeltető Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Dombi Ildikó bejelentette, hogy a tematikus tárlatvezetések mellett barokk kori alkotóházat és divatbemutatót is terveznek.

A fejlesztésekről Fábián Tamás kommunikációs vezető elmondta, hogy sikeres volt a Valentin-naphoz kapcsolódó levelezős játékuk, melynek során 19. századi írószerek segítségével egy kézírással készült levelet fejezhettek be (megszólítással, dátummal és aláírással, illetve a boríték megcímzésével) a látogatók.

Elújságolta azt is, hogy további terveik közt szerepel két kiadvány elkészítése, a konyhában álló installáción 19. századi receptek alapján készült ételek leírásait és fotóit láthatják a vendégek. „Az ételeket elkészítő foodstylist saját megjegyzéseivel egészíti ki a recepteket ebben a – minden bizonnyal majdan nagy népszerűségnek örvendő – receptes könyvben. Hosszabb távú elképzeléseinkben szerepel az is, hogy a kiadványban szereplő édességek egyikét kávézónkban meg is kóstolhassák vendégeink” – mondta.

Várhatóan nagy sikere lesz a másik kiadványnak is, amely az egykori illemszabályok gyűjteménye lesz. A főúri életet bemutató kiállításrész egyik termében, a falakon olvashatók azok az illemszabályok (Wohl Janka könyvéből), amelyek rendkívül népszerűek a látogatók körében.

Ugyancsak a főúri életről szóló részben lehet találkozni Obonyai János 1846-ban kikevert, Nemzeti illat elnevezésű parfümjével, amit 170 év után szagolható újra „A parfümöt is szeretnénk az ajándékboltban árusítani, a csomagolására a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem segítségével tervezünk pályázatot kiírni” – mondta Fábián Tamás.

Ami a hosszabb távú elképzeléseiket illeti, szeretnék, ha az úgynevezett kiskastélyszárny belső tere is megújulhatna. Az épület azon részében többek között rendezvényteret szeretnének kialakítani, ami mobil nézőterével és színpadával mintegy 200 fő befogadására alkalmas koncert- és színházterem, valamint báli helyszín is lehet.

Ünnepi programok

A gyulai Almásy-kastély „újjászületésének” első évfordulójára különleges programokat kínál az ország legegyedibb, s egyben egyik legnépszerűbb kiállítóhelye. A gyulai várral szemben – attól mindössze 320 lépésre – álló egykori főúri lak arról ismert, hogy az arisztokrácia életének bemutatása mellett a személyzet mindennapjainak bemutatására is koncentrál, s teszi ezt napjaink digitális technikájának segítségével. A megnyitás március 18-i évfordulóját már a héten tematikus tárlatvezetések vezetik fel.

A látogatóközpontként újjáéledt kúria és a vár erősen kötődik a ’48-49- es forradalom és szabadságharc eseményeihez. A többi között ezért is indokolt megtekinteni a kastély időszaki kiállítóterében megvalósult Letétetett – bevégeztetett című kiállítást; az élményt március 19-ig minden nap két alkalommal (12 és 16 órától kezdődően) történészi vezetés teszi még teljesebbé.

A gyulai, Békés megyei boszorkányperekről szóló, Sántáné már a sátáné címet viselő előadás 17 órától várja a helytörténeti kuriózumokra vágyókat. A barokk kori alkotóház a kisgyermekes családoknak kedveskedik, lesz korhű divatbemutató is, míg a Különös házasság című klasszikus filmalkotást azoknak is érdemes újranézni, akik már látták, hiszen a pazar környezet egészen más megvilágításba helyezi a már ismert történetet. A tematikus tárlatok sorába illeszkedik a pincetárlat is, ami 13 órától, 13 óra 30 perctől és 14 órakor kezdődik. A kastély rekonstrukciós munkálataihoz kötődő régészeti feltárások során három, koponya nélküli csontváz került elő. Török kori rejtély nyomába eredhet az, aki veszi a bátorságot és leereszkedik a kúria egyik pincehelyiségébe.

Március 23-án a kastélyok fotózásában jelentős presztízst kivívó Bagyinszki Zoltán fényképeiből nyílik egy összeállítás a kastély időszaki kiállítóterében. A válogatás a gyulai Almásy-kastély elmúlt időszakát mutatja be.

Az ünnepi eseménysor utolsó láncszeme a barokk tűzijáték lesz, ám napközben is sziporkázó hangulatra lehet számítani.


Jelentős segítség érkezik állami szintről a bajba jutott visegrádi hotelnek

Jelentős segítség érkezik állami szintről a bajba jutott visegrádi hotelnek 

A súlyos mértékű tűzkárt szenvedett, több mint 100 főt foglalkoztató, 4 csillagos szálloda Hotel Silvanus helyreállításához az MTÜ 60 millió forinttal járul hozzá.
Tarcalon találkoztak a magyar kastélyszállodások, hamarosan Olaszországba indulnak

Tarcalon találkoztak a magyar kastélyszállodások, hamarosan Olaszországba indulnak 

A kastélyszállodások Tarcalon, az Andrássy Kúriában tartották éves közgyűlésüket április 15-én, hétfőn.
Bemutatkozott a BOTANIQ Collection prémium turisztikai brand

Bemutatkozott a BOTANIQ Collection prémium turisztikai brand 

Igencsak látványos rendezvény keretében, április 11-én, a Pesti Vigadóban debütált az új brand. Ahol az is kiderült, mit rejtenek a "titkos kertek"?
Díjeső a TRIBE budapesti tagjának

Díjeső a TRIBE budapesti tagjának  

Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on.
Világszerte szárnyal a hotelipar topszegmens területe

Világszerte szárnyal a hotelipar topszegmens területe 

A nemzetközi tanácsadó cég elemzése szerint kiemelkedő évet zárt a globális hotelpiac.
Indul a Marriott saját képzési programja

Indul a Marriott saját képzési programja 

LevelUp! elnevezéssel innovatív képzés indul a vendéglátóipari szakemberhiány pótlására a Marriott cégcsoport kezdeményezésére.
Moderonak indult, Meleaként nyílt meg Sárvár új ötcsillagos, tóparti szálláshelye

Moderonak indult, Meleaként nyílt meg Sárvár új ötcsillagos, tóparti szálláshelye 

Amelyet egy meghívásnak köszönhetően mi is kipróbálhattunk.
KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.