Űrutazást nyerhet a legszerencsésebb

Igazi különlegesség, egy valódi űrutazás a fődíja az AXE 2013-as nemzetközi kampányának.  Egy magyar fiatal biztosan részt vesz az orlando-i kiképzésen, és ezután, már csak rajta múlik, hogy ő lesz-e a szerencsés űrutazó.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Farkas Bertalan, az ország eddigi egyetlen, a világűrt is megjárt embere egy kutatás kapcsán nemrégiben azt nyilatkozta: „Az egyik legnagyobb vágyam segíteni abban, hogy újra magyar ember juthasson az űrbe, mert ennél fantasztikusabb dolgot elképzelni sem tudok.” Az első magyar űrhajós álma 30 év után megvalósulni látszik, hiszen az Axe Apollo Space Academy (A.A.S.A.) program lehetőséget teremt egy magyar fiatal számára, hogy biztosan részt vegyen egy különleges űrhajós kiképzésen Amerikában, egyúttal pedig megkapja a lehetőséget arra is, hogy ő legyen az az űrutazó, aki több ezer kilométer magasból tekinthet le bolygónkra.

Első lépcsőfokként a jelentkezők azért versenyeznek, hogy eljussanak az Országos Űrtáborba, ami az ország és egyben Európa legnagyobb multikulturális rendezvényén, a Sziget fesztiválon lesz. A nominálók a jelentkezési időszak ideje alatt (január 10-től július 31-ig) különböző lehetőségek közül választhatnak, hogy biztosítsák helyüket hazánk-, s később a további nációk legjobbjai között. A bejutásra több alternatíva is kínálkozik, mint amilyen a „legmenőbb újonc” szavazás, ahol a jelentkezőknek a kampány hivatalos oldalán minél több szavazatot kell összegyűjteniük saját A.A.S.A. profiljukra, vagy éppen egyes AXE termékeken található kódok online feltöltésével is lehet részvételi jogot szerezni az űrtáborba. Kiemelt platform még a „mászkáló űrhajós” Facebook oldala, ahol az utcákon és tereken felbukkanó asztronautával készült közös fotó kreativitását értékelik a szervezők és a legjobbak készítői részesei lehetnek az országos kiválasztásnak. Erre a jelentkezési időszak alatt 4 ember az AXE Űrpartik alkalmával is jogosultságot szerezhet.

A fenti játékok összesen 14 nyertese az augusztusi űrtáborban mérheti össze tudását, hogy kiderüljön ki lesz az, aki országunkat képviselheti Orlandoban. Szintén itt a Sziget fesztiválon kerül kiválasztásra a további 5 nemzet (CR-SR-CRO-SLO-BIH) űrutazó jelöltje. Farkas Bertalan (a kampány itthoni szakértője) volt a szervezők segítségére, hogy a döntősöket a lehető legéletszerűbb feladatokkal válogassák ki. Így a tengerentúli felkészítésben csak a legjobb vehet majd részt. „Igyekeztünk egy olyan tesztcsomagot (ami fizikai és szellemi teszteket is tartalmaz) összeállítani a leendő űrutazóknak, amely elvégzését követően tiszta lelkiismerettel tudjuk elküldeni őket – köztük a magyar jelöltet is – az orlando-i űrtáborba, melynek végén 2014-ben megtörténik az űrutazás. A legfontosabb mégis az, hogy pszichésen hogyan tudják majd a különböző terheléseket elfogadtatni önmagukkal. Talán ez lesz az egyik legnehezebb része a kiképzésnek.”

Az amerikai felkészítést követően, a startra 2014-ben kerül majd sor. A szerencsés nyertes 103 km magasan, hosszú percekig lebeghet a valódi súlytalanság állapotában, amelyhez Földünk gyönyörű látványa párosul. A felszállástól számított kb. 60 perc múlva visszatérnek (a nyertes és a pilóta) a Földre és landolnak a kifutón. Az amatőrként induló jelentkező immáron képzett űrutazóként, országa igazi hőseként térhet vissza a Földre. Ezt a Kutatócentrum egy korábban készített kutatása is alátámasztja, miszerint minden második megkérdezett ember így tekint az űrutazókra.

A kampány apropóját a fiatalok „toborzásán” illetve a márka építésén kívül egy új termékcsalád bevezetése adta. Az AXE Apollo termékek január közepétől kerülnek a boltok polcaira, amelyek a márkához híven frissé és ellenállhatatlanná teszik viselőiket.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.