Váltási és összefogási kényszer előtt a termálágazat

A nyugat-dunántúli termálfürdők, hotelek szerint szó sincs arról, hogy a november vége, december eleje holtszezon lenne a turizmusban. Szerintük a németek által tote hoseként emlegetett időszak a termálszezon igazi kezdete.

Statisztikai adatokkal is alátámasztott álláspontjukra építve az idén már 11. alkalommal tartottak szezonnyitó rendezvényt a Pannon Termál Klaszter Egyesület tagszervezetei. A konferenciának és sajtótájékoztatónak az utóbbi évtized magyar termálsiker-helyszíne, a Sárvári Gyógy-és Wellnessfürdő adott otthont pénteken.

A vendégeket köszöntő Tama István, az MT Zrt. regionális marketingigazgatója és egyben a klaszter ügyvezetője a KSH turisztikai adatait mutatta bizonyítékként arról, hogy Budapest mellett a nyugat-dunántúli termálrégió is kiválóan teljesít téli hónapokban is.

A szezonnyitó reklámhatása mellett konkrét közös lépésekkel is segíteni szeretnék, hogy a KSH által "idényen kívüli" névvel jelölt időszakban, de az év többi részében is nagyobb legyen a forgalom, magasabb és kiegyensúlyozottabb legyen a töltöttség.

Az eseményt köszöntő dr. Kondora Bálint, a Vas megyei közgyűlés alelnöke az önkormányzat és tágabban a politika támogatásáról biztosította a megjelenteket. A gazdaságfejlesztési operatív programban ezt az ágazatot fő prioritásként határozták meg, ami a lehetőségek mellett felelősséget is jelent az érintettek számára. Hisz amennyiben a közös erőforrásokból jelentős összegeket áldoznának a fejlesztésre, akkor ennek kézzelfogható, jelentős, fenntartható és a további növekedést elősegítő gazdasági eredményeket kell hozni – hangsúlyozta. Szerinte az eredményesség egyik feltétele, hogy az érintettek megértsék a közös fellépés szükségességét. A 27 tagszervezetet, köztük 18 fürdőt tömörítő klasztert szőlőfürtként jellemezte az elnevezés alapját adó angol cluster szóra építve. A szőlőfürt minden szeme önálló, de ugyanakkor mindegyik szemnek közvetlen érdeke, hogy a többiek is egészségesek, jó minőségűek legyenek, hisz csak így lesznek értékesek, vonzóak együtt is.

Dr. Németh István, a Pannon Termál Klaszter Egyesület elnöke osztotta az előtte szóló álláspontját a fürtösödés fontosságáról, de mint mondta, Magyarországon még nem igazán értik, nem használják ki az "együttműködve versenyezni" módszert. Még mindig a konkurencia-képletek határozzák meg elsősorban a vállalkozások gondolkodását, nem tudnak egymás mellé felsorakozni. Nem tanultak a középkori aranyművesek vagy arab kereskedők példájából, akik rájöttek, hogy egy utcába költözve tudják igazán magukhoz vonzani a vevőket, s így tudnak igazán versenyezni is. A klaszterrel azt szeretnék elérni, hogy megváltozzon ez a szemlélet, a termálvízre, mint szárra építve úgy akarják összefogni a tagokat, hogy egy vonzó termék jöjjön lére az együttműködésnek köszönhetően. A közös munkájuk szlogenje és egyben a szezonnyitó konferencia címe is: vissza a gyökerekhez. Jobban szeretnének építeni azokra a hagyományokra, turisztikai értékekre, korábbi küldőterületekre, amelyek egykor a terméküket meghatározták. Természetesen nem megfeledkezve a kevésbé ismert fürdőkről, más vonzerőkről sem. Ehhez a politikától megfelelő pályázati támogatási célokat és másokkal legalább azonos hozzájutási lehetőségeket várnak. Szerinte ma a termálágazatban, illetve a régióban a kapacitások megfelelő mértékben rendelkezésre állnak. A következő időszakban elsősorban arra kell törekedni, hogy olyan jó minőségű turisztikai termékeket hozzanak létre, amik karakteresek, jellemzőek az adott desztinációra.

Fontos, hogy mit akar a piac

Vancsura Miklós, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő ügyvezető igazgatója úgy vélte, nem csak az együttműködésben, hanem külön-külön, a saját tevékenységében is váltás előtt áll a hazai termálágazat. Váltani kell a szolgáltatási struktúrákat, diverzifikálni kell a szolgáltatásokat. A megfelelő irányok megtalálása azonban nem könnyű, hisz a wellness területén a hazai szolgáltatóknak nagyon nagy versenytársai vannak Európában. Már magában is erős kihívás a nagyon erős technológiai, humánerőforrás igény, de mindehhez még azzal is tisztában kellene lenni, hogy a piac mit akar. Egyáltalán ki az az ember, aki igénybe akarja venni a szolgáltatásaikat, és milyen szolgáltatásokat szerinte. Nagyon fontos kérdés az is, van-e egyáltalán ideje, ha igen, mennyi, mennyi pénze van, és ezeket a jellemzőket hogyan tudják összeegyeztetni azokkal az erőforrásokkal, amiket a szolgáltatók kínálni tudnak.

Vancsura szerint a 13 éve működő klaszternek komolyabb sebességre kellene kapcsolni, mert a kezdeti lendület után megálltak. A jelenlegi helyzetben sokkal gyorsabban szervezni saját magukat, hogy a fürtösödés pozitív hatásait a piacon tudják érvényesíteni. Ehhez közös termékfejlesztés kell, mert a piacon az egyes szemek elvesznek, ha nincsenek összerakva fürtként.

A következő időszak ilyen fürtösödést segítő feladata a lakóautóval rendelkező német és osztrák turisták közös elérése lesz – derült ki Tama István előadásából, amiben a lehetséges küldőpiacokat vette sorra. Szólt többek között arról, hogy Németország és Ausztria továbbra is meghatározó küldőpiac a nyugat-dunántúli termálágazatnál. Ezért nagyon erősen számolni kell azzal a kiszorító hatással, amit akár az orosz, akár más vendégkör jelenthet a német, osztrák vendégkörre – figyelmeztetett. Egy konszenzuson alapuló, az egész térség küldőpiacait átfogó, a marketingtevékenységeket meghatározó dolgokat kell átbeszélni ahhoz, hogy ez a kiszorító hatás ne jöjjön létre – fogalmazott. Semmiképp sem arról van szó, hogy valamelyik vendégkör ellen tiltakoznának, vagy valakit nem szívesen látnának, de a szakmai szempontokat mérlegelni kell a küldőpiacok megcélzásánál, a szolgáltatási kör kialakításánál – tette hozzá a klaszter ügyvezetője és egyben a MT Zrt. regionális marketingigazgatója.

Mint elmondta, a klaszterben arra jutottak, hogy közös fellépéssel legeredményesebben azokat a lakóautóval rendelkező osztrák és német turistákat lehetne megszólítani, akik egy nap alatt kényelmesen leautózható távolságban élnek. A német trendkutatók szerint ez a réteg folyamatosan növekszik és egyre igényesebb. Ausztria mellett Németország déli részén és az egykori NDK-s területeken lakókat akarják megkeresni a gyógy- és wellnes-szolgáltatásokkal, illetve az azokhoz kapcsolódó aktív turisztikai lehetőségekkel. Összeállítanak egy olyan útitervjavaslatot, amiben megadják lakóautós turisták számára meghatározó alapszolgáltatásokat és az olyan aktivitási lehetőségeket, amik megfelelő élményhez juttatják az idelátogatókat. A közös ajánlatokkal már a tavaszi vásárokon ott szeretnének lenni.


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.