Wizz Air-jelentés a fenntarthatósági stratégiáról

A 2024-es pénzügyi év első felében utaskilométerenként 51,2 gramm szén-dioxid-kibocsátási intenzitást értek el, ami 8 százalékkal kevesebb, mint a 2023-as pénzügyi év azonos időszakában.

Négy pillér mentén határozták meg fenntarthatósági stratégiájukat: a környezet, az emberek, a cégvezetés és a gazdaság. A légitársaság folyamatosan tesz azért, hogy ökológiai lábnyomát és szén-dioxid-kibocsátását csökkentse, emellett figyelmet fordít munkavállalói továbbképzésére, a gazdasági-társadalmi hozzájárulásra, valamint a vállalat irányításának fejlesztésére.

 

Fenntarthatósági mérföldköveik a következők:

  • Repülőgépeik átlagéletkora 4,2 évre csökkent, így hivatalosan is ez a több mint 100 gépet működtető európai légitársaságok legfiatalabb flottája.
  • Flottájukban az új „neo” technológiájú repülőgépek aránya már 57 százalék.

·        Megállapodást írtak alá a spanyol Cepsa fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) gyártóval a jövőbeli szállításokról.

  • Ötmillió font – tehát körülbelül 2,1 milliárd forint – értékben fektetett be a bioüzemanyagot gyártó Firefly vállalatba, és részt vett egy 50 millió dolláros támogatásban is, amellyel a CleanJoule nevű amerikai SAF-fejlesztő startupot támogatta.
  • Magyarországon ők az első légitársaság, amely a Nestével, a MOL-lal és a Budapest Airporttal együttműködve kereskedelmi szempontból tesztelte a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) ellátási láncát.
  • A budapesti repülőtéren a Menzies Aviationnel közösen elindították a teljesen elektromos földi kiszolgálást, amelynek köszönhetően a folyamat karbonkibocsátása repülőgépenként akár 85 százalékkal csökkenhet a dízelüzemű berendezések használatához képest.
  • Elnyerték a World Finance Awards „Legfenntarthatóbb diszkont légitársaság” díját.

·        Fenntarthatósági nagyköveti programot indítottak a légiutas-kísérő személyzet és az irodai alkalmazottak számára. Több mint 20 fenntarthatósági nagykövetet választottak ki, akik a légitársaság 13 országát képviselik.

  • Munkavállalóik száma több mint 8 ezer főre nőtt, amely több mint 1400 új kollégát jelent, több mint 100 országból. 
  • Sikerült elérniük az 50-50 százalékos női-férfi arányt az egész szervezeten belül és az 5-95 százalékos női-férfi arányt a pilótafülkében.

Forrás: Redlemon / Turizmus Online


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.