28 nap, 60 program: kezdődik a Békéscsabai Tavaszi Fesztivál

Pénteken kezdődik a 15. Békéscsabai Tavaszi Fesztivál, amely 28 napon keresztül csaknem 60 programot kínál az érdeklődőknek - hangzott el az esemény keddi sajtótájékoztatóján.

Vandlik-Varga Nelli, a főszervező Csabagyöngye Kulturális Központ kommunikációs vezetője elmondta: az április 7-ig tartó összművészeti fesztivál több mint tízezer látogatót vonz minden évben, az eseménysorozatot húsz együttműködő szervezet szervezi számos helyszínen.    

A négy hét alatt színházi- és táncbemutatókra, koncertekre, kiállításmegnyitókra, könyvbemutatókra, író-olvasó estekre is sor kerül, a programokkal valamennyi korosztályt igyekeznek megszólítani. Fontos szempont, hogy az országosan, esetleg nemzetközi szinten is jegyzett művészek mellett a helyi előadók is megmutathassák magukat - mondta Vandlik-Varga Nelli.    

A pénteki nyitónapon a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar és a Virtuózokból ismert Gyöngyösi Ivett zongoraművész ad koncertet. Nulladik eseményként a koncert előtt megnyílik a Békés megyei alkotók munkáiból válogatott vándorkiállítás.    

A fennállásának idén 25. évfordulóját ünneplő Csabai Színistúdió és a Békéstáji Művészeti Társaság is fellép a rendezvénysorozaton, amelyen mások mellett Fenyő Miklóst, az Ivan and the Parazolt, Hobót, a Szkítia együttest, a Calandrella Kamarakórust, az Alföld Quartetet vagy a Hat Szív zenekar és a Csabai Big Band közös fellépését is megtekinthetik az érdeklődők.    

A színházi bemutatók sorában szerepel egyebek mellett a Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk című komédia a Békéscsabai Jókai Színház előadásában, a Magyar Zenés Színház A víg özvegyet adja elő, fellép a Féling Színház is.    

A képzőművészet iránt érdeklődők Tornyai János festőművész kamarakiállítását, Fülöp Péter óriás fotóiból nyílt tárlatát vagy Nagy Károly festő- és grafikusművész kiállítását tekinthetik meg.    

A könyvbemutatók sorában szerepel Morvai Ferenc naplókötete, és a közönség találkozhat Ugron Zsolna íróval is.    

A programfüzet digitális változata elérhető a www.csabagyöngye.com oldalon.

Forrás: MTI


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.