50 millió forintból újul meg az Albapark autópálya-étterem

Jelentősen megújul a következő hónapokban a székesfehérvári Albapark étterem: az M7-es autópálya 60-as pihenőjében immár több mint harminc éve működő, jelenlegi épületében 2009 óta üzemelő autópálya-étterem teljes belső átépítésen, illetve fejlesztésen esik át.

Az éttermen belül eddig széttagolt bisztró, illetve készételpult közös helyre, az étterem körepére kerül, így a nyitva tartási idő alatt folyamatosan egy helyen érhetők el a készételek, frissensültek, a reggelik, szendvicsek, illetve kávék. A vendégeknek így egyszerűbb, könnyebb a választás a kínálatból, illetve még gyorsabb lesz a kiszolgálás. Továbbra is üzemel majd a nemrégiben megnyitott látványpékség, ahol nem gyorsfagyasztott, hanem helyben, frissen sütött pékáruk készülnek folyamatosan. Az új pult kialakításával párhuzamosan teljesen új bútorzatot kap a bisztró: a kényelmes bútorok és az élő növényfal kellemes környezetet biztosítanak bármely étkezéshez. A jövőben pedig ingyenesen igénybe vehető üzleti tárgyaló és rendezvényterem is helyet kap majd az étteremben.

A bútorzat mellett az étterem kínálata is jelentősen bővül: a hagyományos magyaros ételek mellé frissen készült, szuvidált fogások is elérhetők lesznek az kínálatban, továbbá bővül a napközben kapható sütemények száma is.

Az átépítés októberben kezdődik és várhatóan jövő tavasszal ér véget. Az étterem az átépítés alatt is folyamatosan üzemel majd. A beruházás teljes költsége várhatóan meghaladja az 50 millió forintot és mintegy 15 új munkahelyet hoz létre.


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.