800 forintos hotdog, ürességtől tátongó buszparkoló

Nem sikerült idén a tavalyi 247 ezres nézőcsúcsnak még a közelébe sem érnie az idei Forma-1-es hétvégének.

A négy nap alatt összesen 169 ezren fordultak meg a pályán. A verseny napján összesen 67 ezren látogattak ki. A Hungaroring Sport Zrt. rejtélyesen az okokként említett „különböző tényezők” között egy konkrétumot nevez meg: a visszatérő Osztrák Nagydíjat, mely miatt szerintük a 2013-as csúcs amúgy sem lett volna megismételhető, de 169 ezernél kissé többre, 210-220 ezer nézőre, számítottak. Tavaly a futam napján 99 ezren zarándokoltak ki.

Hiába a kis pénzű hazai közönségnek kínált számos közlekedési és belépési kedvezmény. A pálya környékét ilyenkor ellepő büfések és Forma-1 ereklyekereskedők viszont kevésbé próbálták kedvezményekkel magukhoz édesgetni a vevőket. A 800 forintos hotdog, vagy pár szikkadt rósejbnivel megspékelt, ún. hotdog menüre jó érzésű ember legfeljebb az éhhalál küszöbén fanyalodik. Egyes büfések már évek óta haladnak a korral és eurót is elfogadnak, de a ferihegyi reptér pénzváltóihoz hasonlóan botrányos vételi árfolyamon, 250 forintért. A pálya bejárata melletti MOL-kúton szokás szerint idén is megnyomták a cerkát, és árazták 200 forint fölé a Sportszeletet, vagy 500 alá kicsivel a kis kiszerelésű Manner nápolyit. Ehhez képest a helikopteres ki- és betranszfer 270 eurós ára egész barátinak mondható.

A Forma-1 mindig is népszerű volt a beutaztatók palettáján. Idén azonban olyan szinten volt érezhető a visszaesés, hogy a kijelölt buszparkoló hármnegyede üresen tátongott még a futam napján is. Sem a behajtásnál, sem a kihajtásnál nem voltak igazán tumultózus jelenetek. A személygépkocsik igen jelentős hányada a MOL kúttól még föntebb lévő ingyenes parkolóban tette le a járgányát. A haramiák sem voltak aktívak, a rendőrségnek inkább forgalomirányítással telt az idejük. De nem árultak kamu viagrát sem 10 euróért a pálya mögötti akácos-susnyásban.

Bár zömében a külföldiek tűntek el idén, feltünő volt az észak-európaik igen magas száma. Finnországból még saját busszal is érkeztek. A lelátó egyes részeint az ember egyenesen Svédországban érezhette magát. Nem éreztek így a svédek a Kevin Magnussen miatt összegyűlt nagy mennyiségű dán miatt. Görögök is megjelentek nagyobb létszámban, de a külföldiek zöme a környező országokból - főképp Horvátorszából, Szerbiából, Szlovákiából - érkezett.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.