94 település, 168 helyszín, 1773 program a Múzeumok Őszi Fesztiválján

2014. szeptember 29. és november 9. között rendezik meg a Múzeumok Őszi Fesztiválja elnevezésű programsorozatot.

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Képzési Központja 2014-ben – a kilencedik Múzeumok Őszi Fesztiválja megszervezésével – folytatja a 2006-ban hagyományteremtő céllal elindított, és mára a múzeumok egyik legjelentősebb országos eseményévé vált rendezvénysorozatot.

A Múzeumok Őszi Fesztiváljának jelmondata 2014-ben: „Töltődj fel múzeummal!”. A tartalmas feltöltődéshez idén először a Magyar Turizmus Zrt. akciója is hozzájárul: a Múzeumok Őszi Fesztiváljának hat hete alatt kedvezményes szállásajánlatok várják mindazokat, akik útra kelnek, hogy számukra eddig ismeretlen múzeumokat fedezhessenek fel. Erről bővebb információkat a www.itthon.hu weboldalon olvashat.



A fesztivál közönségprogramjai

A Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezvénysorozat közönségprogramjai nyolc központi témakörhöz kapcsolódnak.

Az idei év újdonsága az Utazó múzeum témakör, melynek keretében a múzeumok kilépnek az épület falai közül, és kiviszik a kiállítást, a múzeumpedagógiai programot, a múzeumi a látogató helyébe – utcára, óvodákba, iskolákba, művelődési központokba, bárhova, ahol felkeltheti az érdeklődést a múzeum iránt.

A nemzetközi Nagy Rajzolás kampányhoz immáron ötödik alkalommal csatlakoznak a múzeumok; ennek központi témája idén a "Draw the World", azaz "Rajzold meg a Világot”.

A Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk és fedezd fel! – Kulturális tereink másként tematika keretében olyan gyalogos, vagy kerékpáros városnéző túrát szerveznek a múzeumok, amelyen a múzeumi szakemberek felhívják a résztvevők figyelmét a település, városrész kulturális, épített és természeti értékeire - mindezt rendhagyó elemekkel fűszerezve.

A Csak itt, csak most – Pincétől a padlásig program 2014-ben sem maradhat ki a kínálatból, hiszen ez vonzza évről évre a legtöbb látogatót. A múzeumok azon épületrészeiket, termeiket, szobáikat is megnyitják a közönség előtt, amelyek az év többi napján nem látogathatók.

A középiskolás korosztályt célzó 16+ múzeumi találkozások - Diákok buli előtt programmal a múzeumok kiállításaikat rendhagyó bemutatókkal, sporttal, zenével, interaktív programokkal teszik vonzóvá a fiatalok számára.

Nemcsak a restaurálás kulisszatitkaiba enged bepillantást a Tárgydoktor rendel!, de sok múzeumban a szakemberek hasznos restaurálási tanácsokkal is ellátják a látogatókat.

A korábban már sikert aratott, most újjáélesztett Múzeumi őszbúcsúztató valódi őszi színes program-kavalkád! Itt minden olyan esemény helyet kapott, amely nem illeszthető egyetlen más tematikába sem: zenés - táncos múzeumi délutántól a szórakoztató kulturális előadásokon és gasztronómiai programokon át az ünnepélyes kiállítás megnyitóig mindent megtalálnak a látogatók.

2014. október 10-én, pénteken este 79 múzeum tárja ki kapuit a pedagógusok előtt, és várja őket a Tanárok Éjszakáján. A rendezvény célja, hogy könnyed, szórakoztató formában felhívja a pedagógusok figyelmét a múzeumok oktatást segítő és kiegészítő programjaira, hogy minél többen használják a múzeumokat, mint az iskolán kívüli oktatás helyszíneit.

Szakmai programok

A Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezvénysorozat nemcsak a nagyközönségnek, de pedagógusoknak, múzeumi és kulturális szakembereknek is kínál szakmai programokat. Ezek közül a legjelentősebb a rendezvénysorozat nyitó eseménye, a 12. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó, amely szeptember 29-én a Ludwig Múzeumban kerül megrendezésre Kísérletező, merész, update - A művészeti nevelés korszerű formái címmel.

Hagyományosan itt adják át a Múzeumpedagógiai Nívódíjakat, valamint idén először, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum által alapított Kiváló Múzeumpedagógus díjat.

Ugyancsak a fesztivál szakmai kínálatát gazdagítja a november 5-6-án az egri Eszterházy Károly Főiskolán megrendezésre kerülő Szerethető Múzeum 6. Országos Múzeumpedagógiai Konferencia, amely többek között arra keresi a választ, hogy miként járulhat hozzá a múzeum az életminőség javításához, a lelki jólléthez, lehet-e gyógyító egy múzeum, és mit tehet az egyenlő esélyek és a társadalmi befogadás érdekében.

Bővebb információ: www. oszifesztival.hu és www.mokk.skanzen.hu


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.