A Balatonon jobb volt a szezon a tavalyinál

A települések többségénél nagyobb forgalmat regisztráltak az idei nyáron, mint az előző év hasonló időszakában. Több olyan település van, ahol az év első nyolc hónapjának forgalma meghaladta a múlt évi 12 hónapos teljesítményt, derül ki azokból az adatok, amiket közvetlenül az önkormányzatoktól kapott a Balatontipp.hu.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Októberben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira építve megpróbáltuk bemutatni a balatoni régióhoz tartozó települések nyári turisztikai forgalmát. Mivel az aktuális év adataiból a KSH eleve csak a kereskedelmi szálláshelyek forgalmáról rendelkezik információval, így összegzésünk csak féloldalas lehetett. Ez azonban nem magyarázta azt, hogyan lehet, hogy miközben az ország más részeiben jelentős javulás volt és a balatoni vállalkozások is többnyire hasonló trendekről beszéltek, a KSH szerint a Balatonnál stagnált a forgalom.
Később derült ki, hogy az adatbázisban olyan jelentős hibák is lehetnek egyes településeknél, amik eleve eltéríthetik a régiós eredményt. Révfülöp esetében például teljesen hiányoznak az idei főszezoni adatok, miközben biztos információnk van arról, hogy a település forgalmát alapvetően meghatározó szálláshelyről leadták azokat.

Mivel biztosabb, pontosabb eredményeket szerettünk volna olvasóink elé tárni, október végén levélben kerestük meg a Balaton-parti települések és a régióhoz tartozó gyógyhelyek polgármestereit, hogy az év első 8 hónapjában regisztrált forgalomról információt kérjünk. Kérésünkre Alsóörsről, Badacsonytomajról, Balatonakaliból, Balatonalmádiból, Balatonedericsről, Balatonfenyvesről, Balatonföldvárról, Balatonlelléről, Gyenesdiásról, Hévízről, Keszthelyről, Örvényesről, Szántód, Tapolcáról és Tihanyból kaptunk adatokat. Kővágóörsről azt a jelzést kaptuk, hogy a közös hivatalhoz tartozó nyolc településen - köztük Révfülöpön, Balatonrendesen - csak az érintett szállásadók januári adatszolgáltatása után tudnak információt adni. A többi helyről nem reagáltak levelünkre.

A válaszokból kiderült, hogy a településeken nem ugyanolyan rendszerben gyűjtik, csoportosítják az évközi információkat, így a kapott adatok pontos összehasonlítására nincs lehetőség. A fentiek miatt a válaszokat az eredeti tartalommal, szerkezetben adjuk közre, de abban bízunk, hogy így is sok információval szolgálnak az érdeklődőknek.


Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.