A belföldi nyaralás a gyógyír a forintárfolyamra?

A pénzügyminiszter hamarabb szeretne eurót, mint Matolcsy György, szerinte 2022-re teljesítjük a bevezetés feltételeit. Addig is lehet Magyarországon nyaralni, ha valaki szerint túl magas a 325-ös átváltási ár.

A mostani kormányzati ciklus végére Magyarország teljesíteni fogja a maastrichti kritériumokat, amelyek az euróbevezetéshez szükségesek – ígérte Varga Mihály. A pénzügyminiszter a Figyelőnek adott interjújában azt azért nem mondta, hogy tényleg be is akarná vezetni az eurót, de amikor megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy Matolcsy György szerint évtizedek múlva jöhet el ez a pillanat, azt válaszolta: „ennél talán valamivel optimistább vagyok”.

Varga úgy számol, hogy 500 milliárd forint hatása lehet a nemrég bejelentett akciótervének. Szerinte a cél az, hogy ha a német gazdaság lelassul, azt ne érezzük meg. Arra a kérdésre pedig, hogy a 325 forintos euróárfolyam mellett mit tanácsol, mikor vegyenek eurót a nyaralni induló magyarok, azt mondta: Izgalmas egy külföldi kirándulás, de egyáltalán nem baj, ha honfitársaink itthon töltik a szabadságukat, itthon pihennek és költenek. Annyi szép és érdekes látnivaló van Magyarországon.

Forrás: hvg.hu


Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.
Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza 

Május 12-én igazi világsztárokkal is találkozhatunk!
Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján

Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján 

Május 1-jén ünnepelte az ÉnBudapestem applikációja az első születésnapját.
Szibériai tokhalak a Balatonban?

Szibériai tokhalak a Balatonban? 

A Balatonban megjelenő lénai tokok minden bizonnyal a vízgyűjtőn létesült halgazdálkodási létesítményekből szökhettek meg.
Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő

Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő 

Nemzetgazdasági miniszter: a nyugati világ elöregszik, nő az idősek aránya, ebből adódóan sokkal nagyobb lesz a kereslet az egészségturizmusra.
Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon

Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon 

Harmincöt budapesti tanuló állhatott dobogóra a Szakma Sztár Fesztiválon.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.