A BKIK kevesli az Artisjus jogdíjcsökkentésének mértékét

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) üdvözli, hogy átlagosan 19,5 százalékkal csökkentené az Artisjus a vendéglátó üzletek által fizetett zenei jogdíjakat jövőre, azonban a mértéket kevesli, legalább 50 százalékos mérséklést javasol - közölte a BKIK szerdán az MTI-vel.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy október 21-én jelentette be az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület: 19,5 százalékkal csökkentené a vendéglátó üzletek által fizetett zenei jogdíjakat jövőre. A BKIK hangsúlyozza, hogy a két szervezet évek óta egyeztet a csökkentésről.

A közlemény szerint a BKIK legalább 50 százalékos csökkentést javasol, és kéri az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületet a csökkentés mértékének újragondolására.

Negatív hatás a turizmusra

A mikro-, kis- és középvállalkozásokat terheli elsősorban az Artisjus és egyéb szerzői jogvédelemmel foglalkozó társadalmi szervezetek által megállapított díjak. Az ezek beszedésére vonatkozó eljárás a turizmusra is negatívan hat. Bár a főváros turizmusa az elmúlt évben és idén is javulni látszik, a szálláshelyfoglalás növekedése mögött mind a mai napig elmarad a vendéglátás forgalmának javulása - áll a közleményben.

Éppen ezért a BKIK szerint kiemelt figyelmet kell fordítani a vendéglátó vállalkozások versenyképességének javítására. A szerzői jogvédő szervezetek tevékenysége azonban ezzel ellentétes, mert nemzetközi összehasonlításban a tervezett csökkentéssel együtt is aránytalanul magas az a díj, amelyet a vendéglátóipari üzletektől szednek be.

Emellett azoknak a feltételeknek a meghatározására is szükség van, hogy ki, mikor és milyen mértékben, valamint feltételek mellett köteles díjat fizetni. A mostani rendszer egyaránt kedvezőtlen a turizmusban tevékenykedő vállalkozások, a jogdíj jogosultak és az élőzene szolgáltató vállalkozások számára is.

Szakmai szervezetek kedden üdvözölték a zenei jogdíjak átlagosan 19,5 százalékos, jövőre tervezett csökkentését. Erről a Vendéglátó és Idegenforgalmi Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) főtitkára beszélt az MTI-nek.

Az Artisjus közlése szerint a díjszabástervezetről a végső döntés a közigazgatási és igazságügyi miniszter hatásköre, decemberre várható a jóváhagyás. A tervezet szerint a szerzők, előadók és kiadók csökkentik, egyben egyszerűsítik tarifarendszerüket: a javaslat a zeneszolgáltatást is folytató üzletek díjkalkulációja során a nekik otthont adó település lélekszámát veszi figyelembe. A jogvédő iroda szerint ezzel megszűnik az eddigi közigazgatási alapú besorolás, illetve a meghosszabbított nyitva tartási idő súlya is csökken.

Forrás: MTI


Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről

Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről 

Az ALDI Utazás megbízásából készült országos reprezentatív felmérés szerint a gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni.
Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát

Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát 

Lüktető ritmusok, magukkal ragadó dallomok: A kubai szenvedély Budapestre érkezik.
Fókuszban a gólyavédelmi program

Fókuszban a gólyavédelmi program 

A fenntartható örökség fókuszába került a Bodrogkeresztúron az elmúlt években megvalósult gólyavédelmi program.
Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon

Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon 

Az elmúlt egy hétben két magyarországi turisztikai szolgáltatás is megszerezte a Good Travel Seal Platinum minősítését.
Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben

Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben 

Több helyen pezsgő vagy Valentin-napi koktél is jár e napon a fürdőbe való jegyhez.
Rekordszámú kiállító az idei képzőművészeti vásáron a Bálnában

Rekordszámú kiállító az idei képzőművészeti vásáron a Bálnában 

Csütörtökön megnyitja kapuit az ország legjelentősebb művészeti seregszemléje, az Art and Antique Budapest.
Inváziós faj fenyegeti a Kis-Balatont

Inváziós faj fenyegeti a Kis-Balatont 

Felbukkant egy új, veszélyes betolakodó: a nutria.
Virtuálisan bejárható a BOTANIQ Turai Kastély

Virtuálisan bejárható a BOTANIQ Turai Kastély 

Az érdeklődők egy digitális időutazás során egyszerre fedezhetik fel az épület egykori lepusztult állapotát és a felújított kastélyt.
Szegeden már virágzik az orchidea – tematikus sétákon megtekinthető

Szegeden már virágzik az orchidea – tematikus sétákon megtekinthető 

Tematikus sétákon mutatják be a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének virágzó trópusi orchideáit e hét szombaton, majd február 22-én is.
Budapestről indul, Esztergomban zárul a legnagyobb idei hazai kerékpáros körverseny

Budapestről indul, Esztergomban zárul a legnagyobb idei hazai kerékpáros körverseny 

A száz évvel korábbi legelső kiíráshoz hasonlóan a budapesti Szent Gellért térről indul a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny, amely az esztergomi bazilikánál zárul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.