A börtönbe is bejuthatunk a Múzeumok Éjszakáján

A börtönbe a bíróságon át vezet az út címmel idén először nyitja meg közösen a kapuit a Fővárosi Törvényszék (FT), valamint a Markó, azaz a Nagy Ignác utcai börtön a Múzeumok éjszakáján - olvasható a rendezvény honlapján, valamint a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írják, a Hauszmann Alajos által tervezett épületet, a Fővárosi Törvényszék, valamint Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet I. Objektumának 1890-ben átadott közös otthonát az érdeklődők szombaton csoportosan vezetett, kétórás séták részeként látogathatják meg. A tájékoztatás szerint a látogatók az első órában a Fővárosi Törvényszék esküdtszéki termében hallgathatnak meg egy rövid előadást az épület, beleértve a tárgyalóban látható Feszty-táblaképek történetéről, majd megtekinthetik a törvényszéken kialakított bíróságtörténeti kiállítást, végül pedig az FT könyvtárában ismerkedhetnek meg a helyben kiállított könyvritkaságokkal, többek között egy több mint 100 éves fotóalbummal, mely a Magyar Királyi Rendőség 1896-os bűnügyi nyilvántartásának felvételeit tartalmazza.

A Fővárosi Törvényszék könyvtárából a szervezők ezután lekísérik a vendégeket a börtönbe nyíló kapuhoz, így a látogatók azon a belső átjárón keresztül juthatnak át a Nagy Ignác utcai börtönbe, amelyen át ez idáig kizárólag a büntetés-végrehajtási intézet munkatársai, valamint a rabok közlekedtek. A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet munkáját a látogatók a börtönparancsnok vezetésével ismerhetik meg. A Markó utcai helyszínen az érdeklődők megtudhatják többek között, hogyan néz ki belülről egy rabszállító autó, hol töltik a fogvatartottak az életüket, megismerhetik az őrök munkáját, valamint a szolgálati kutyákat. A program során az érdeklődők felpróbálhatják a kommandósok öltözékét is, valamint a börtönben talált tiltott tárgyakból is láthatnak bemutatót. Az egyes csoportok létszáma maximum 20 fő lehet, az 5 fő feletti csoportok részére kötelező az előzetes regisztráció. Az épületbe történő belépésnél biztonsági okokból a belépők ruházatát és táskáját átvizsgálják - áll az összegzésben.

Forrás: MTI


Nemzetközi társadalmi innovációs díjat vehetett át a Skanzen

Nemzetközi társadalmi innovációs díjat vehetett át a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.
Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza 

Május 12-én igazi világsztárokkal is találkozhatunk!
Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján

Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján 

Május 1-jén ünnepelte az ÉnBudapestem applikációja az első születésnapját.
Szibériai tokhalak a Balatonban?

Szibériai tokhalak a Balatonban? 

A Balatonban megjelenő lénai tokok minden bizonnyal a vízgyűjtőn létesült halgazdálkodási létesítményekből szökhettek meg.
Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő

Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő 

Nemzetgazdasági miniszter: a nyugati világ elöregszik, nő az idősek aránya, ebből adódóan sokkal nagyobb lesz a kereslet az egészségturizmusra.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.