A Csillaghegyi Strandfürdő fejlesztése turistákat vonz a fővárosba

Budapest turisztikai vonzerejét növeli a Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda fejlesztése - mondta Varga Mihály a 3,5 milliárd forintos beruházás sajtóbejárásán Budapesten, hétfőn.

A nemzetgazdasági miniszter, aki Budapest II. és III. kerületének országgyűlési képviselője is kiemelte, az elmúlt években tíz százalék felett bővült a turizmus, döntően a belföldi idegenforgalomnak köszönhetően, de emelkedett a külföldi vendégek száma is.

A várhatóan nyár elejére elkészülő, harmadik kerületi kibővített strand pedig valódi látványosság lesz a meglévő fővárosi fürdőkapacitások mellett - hangsúlyozta Varga Mihály. A strand bővítése jól illeszkedik a többi harmadik kerületi fejlesztés sorába - mondta, ezek közül az Árpád Gimnáziumhoz kapcsolódó beruházás folytatását, az Óbudai Egyetem kollégiumának építését, a Márton Áron Szakkollégium felújítását és a Békásmegyeri piac fejlesztését emelte ki. 

Tarlós István főpolgármester a sajtóbejáráson elmondta, a beruházás költségeinek zömét, 3,1-3,2 milliárd forintot Budapest finanszírozza, miközben az áramellátást biztosító napelemes rendszer működéséhez a kormányzat segítségével 300 millió forintnyi európai uniós támogatáshoz jutottak.   

A főpolgármester tájékoztatása szerint a jelenleg is működőképes három medence mellett tizenegy új épül, amelyek közül az egyik alkalmas lesz versenyek megszervezésére is, de lesz sósvizes-, tan- és babamedence is - tette hozzá.

A hatszintes új strandépületen belül külön wellness részleget, illetve vendéglátói szintet alakítanak ki, a fürdő vonzerejét növeli majd a két tagból álló, egész évben nyitva tartó csúszdapark is - részletezte Tarlós István. Kitért arra is, hogy hatszáznál több ember fürödhet egyidejűleg majd a megújult strandon, amely napi szinten nagyjából 1500 látogatót lesz képes fogadni.   

A Csillaghegyi strand Budapest valószínűleg legkorszerűbb, legmodernebb és leglátványosabb strandja lesz - összegezte a főpolgármester. 

A Római strand után a Csillaghegyi a főváros legrégebbi strandja. A strand honlapján található információk szerint a budai oldalon lévő három nagy északi strand közül a Csillaghegyi a legnagyobb.

Forrás: MTI


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.