A főváros és a fürdők voltak a nyerők Pünkösdkor

Pünkösdkor a főváros és a fürdővárosok csábították utazásra a legtöbbeket. A Magyar Turisztikai Ügynökség által létrehozott Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint a májusi utolsó hosszú hétvégén a külföldi vendégek a fővárosban legnagyobb részt britek, németek és amerikaiak voltak, míg a vidéki vízpartokat és fürdőket zömmel a németek, az osztrákok és a csehek töltötték meg. A családok legnagyobb számban a Balatont választották. A legidősebb vendég pedig két százéves hölgy volt.

Országszerte félmilliónál is több vendégéjszakát töltöttek el a hazai és nemzetközi vendégek a magyarországi szálláshelyeken. Ezekben a napokban a legidősebb vendégek 100 éves hölgyek voltak: egyikük, egy angol nő Budapesten, míg vele egyidős magyar kortársa Mátraházán pihent. A Balaton családbarát régiójában regisztrálták a legtöbb kiskorú vendéget. Míg Szeged és térségében volt a legmagasabb a legifjabbak aránya, ebben a térségben a kiskorúak tették ki a vendégek közel 20%-át - írja az MTÜ az igyutazunk.hu-n.

A vendégforgalom közel háromnegyedéből a vidéki Magyarország szálláshelyei részesültek, ahol összesen 377 ezer vendégéjszaka valósult meg. A fővárosban töltötték a vendégéjszakák negyedét, amelyeknek nagy része a külföldi turistáknak volt köszönhető. A főváros legjelentősebb három küldő piacáról ezen a hosszú hétvégén is a britek, a németek és az amerikaiak érkeztek a legnagyobb számban. Mind a hazai, mind a nemzetközi turisták körében a Balaton térsége bizonyult ismét a legnépszerűbbnek a vidéki úti célok közül. Ezt követte a Mátra-Bükk és Budapest környéke turisztikai térség.



A főváros után népszerűségben a strandolást és fürdőzést kínáló úti célok voltak a legkeresettebbek. A belföldi vendégéjszakák közül a legtöbbet Balatonfüreden, Siófokon, Hajdúszoboszlón és Gyulán, töltötték. A külföldiek körében a legkedveltebb úti célok Hévíz, Bük, Siófok és Balatonfüred voltak. A legtöbb nemzetközi vendéget a vidéki Magyarországon Németországból, Csehországból és Ausztriából fogadták a szálláshelyek. A németek vidéki útjaik során leginkább Hévízt és Balatonfüredet látogatták meg, az osztrákok is a fürdővárosokat, Sárvárt és Büköt részesítettek előnyben. A csehek pedig szintén Sárvárra és Bükre, valamint Harkányba látogattak el legszívesebben az ünnepi hosszú hétvégén.

A hónap eleji majd a pünkösdi hosszú hétvégék, valamint a Budapesten megrendezett Európa Liga döntőjének adatai alapján erősödő forgalom és emelkedő számok várhatóak a teljes havi turisztikai forgalomban.


Itt a vidéki vállalkozások díjazottjainak névsora

Itt a vidéki vállalkozások díjazottjainak névsora 

Az est során 1.751.000 Ft gyűlt össze az alapítvány javára, mely során igazgyöngyös gyerekek által festett öt festmény is kalapács alá került.
Ilyen még nem volt: kultúrbuli a Millennium Házában

Ilyen még nem volt: kultúrbuli a Millennium Házában 

A fergeteges zene mellett lendületes, informatív és izgalmas tárlatvezetések is várnak ránk, hiszen ez az utolsó este, amikor ebben a formában.
Egyedülálló kortárs kiállítás Köveskálon

Egyedülálló kortárs kiállítás Köveskálon 

Kihirdették a 4. Káli Art-Park szobrászati pályázatának eredményét.
Fiatal kortárs művész festményei az Oktogonon

Fiatal kortárs művész festményei az Oktogonon 

„Éld át az ismeretlent” hirdetik a kiállítás plakátjai és molinói városszerte.
Új kiállítás Balatonfüreden

Új kiállítás Balatonfüreden 

A reformkorba repít vissza a balatonfüredi látógatóközpont.
Összművészeti programkavalkád a Dunakanyarban

Összművészeti programkavalkád a Dunakanyarban 

2024. június 20-án indítja a nyarat a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó.
Nyertes művek a a Hungarian Art & Business központi falán

Nyertes művek a a Hungarian Art & Business központi falán 

A hathetente egymásnak helyet adó nyertes alkotások mindegyike megtekinthető lesz a HAB épületébe lépve, elsőként Hajgató Terézia művét láthatják az érdeklődők.
Hamarosan indul a Közösségek Hete a Skanzenben

Hamarosan indul a Közösségek Hete a Skanzenben 

A Közösségek Hete egyhetes időszakában hét különböző tematikához kapcsolódóan több mint 150 intézmény és szervezet közel 300 programmal várja a látogatókat az ország 120 településén.
Négy év után újra felbukkant a titokzatos Esernyős Ember

Négy év után újra felbukkant a titokzatos Esernyős Ember  

Ezúttal a soproni Tűztorony tetején tűnt fel.
A fenntartható épített környezetre való törekvés

A fenntartható épített környezetre való törekvés 

  Az életünk nagy részét az épített környezetben töltjük, melynek fenntarthatósága, dekarbonizációja létfontosságú az emberiség és a Föld jövőjét tekintve. Gazdasági szempontból nagyjából a GDP 10%-át adja ez a terület, de ha a globális energiafelhasználást nézzük, akkor több, mint 33%-ról beszélhetünk. Ha az üvegházhatású gázkibocsátást nézzük, akkor pedig máris közel 40%-nál tartunk.

Interjú

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.