A jövő tartalmas

1993-ban lehetett először foglalni az Amadeus rendszerében – és bár az utazási irodák világszerte hatékonyan használják a kódokkal vezérelhető felületet, a tartalomban rengeteg változás történt.

A folyamatos fejlesztések mögötti trendeket, kutatásokat, valamint a jövőbe mutató megoldásokat mutatta be a cég november 19-én, az Amadeus Executive Eventen, amelyet először, ám hagyományteremtő szándékkal szervezett meg a GDS hazai képviselete az idén nyáron nyílt Barceló Budapest szállodában.

Miért kell a technológia? – tette fel a kérdést Sascha Nau, a Retail Travel Channels marketing és kommunikációs vezetője, majd meg is adta a választ: mert ez a fejlődés motorja. Ma már robotok veszik át az ember munkáját, a dolgok internete és a mesterséges intelligencia minden élethelyzetben segíthet, de csak akkor, ha jól működik. Így például bebizonyosodott, hogy nincs szükség lassú, nem elég hatékony robotokra a szállodában, de a Disneyland által a vendégeknek előzetesen elküldött, minden szükséges információt tartalmazó és fizetőeszközként is használható chippel  felszerelt karkötő viszont megtérülő befektetés.

Minden technológiának az emberi élményekről kell szólnia – szögezte le a szakember, aki rámutatott arra is, hogy 2014 és 2018 között Amerikában a felmérések szerint 36-ról 44 százalékra emelkedett a boltokba járó vásárlók aránya az online rendelőkkel szemben, az Amazon pedig ezt a trendet felismerve üzleteket nyitott. És hiába van széles választékot nyújtó zenei applikáció a telefonunkon, a bakelitlemezek eladása ismét emelkedni kezdett. Épp ezért, figyelmet kell fordítani a „phygital”, vagyis a fizikai és a digitális élményeket összekapcsoló termékekre. 

 

Tartalom, sokféleképp közvetítve

Kitija Tigule, az Amadeus Skandináviáért és Közép-Európáért felelős vezetője a tartalom elosztásának fejlődéséről szólva a Netflix példáját említette. A ma már közel 150 millió előfizetővel rendelkező cég ugyanis 1997-ben DVD-kölcsönzőként nyílt meg, de igazából már akkor is tartalmat osztott meg, majd kihasználva a video on demand lehetőségeit, digitális megoldásokra tért rá.

No de hogyan működik mindez az utazás világában? A fogyasztó alapvetően személyre szabott ajánlatokat szeretne, és fontos számára a releváns választás, az átláthatóság és az egyszerűség. A tartalom pedig a kapcsolatokról szól – így össze kell kötnünk dolgokat, mert nincs idő az egymással nem kapcsolódó szolgáltatásokkal bajlódni. Ennek jegyében vezette be az Amadeus az NDC-X-et 2017-ben, és ennek jegyében fejlesztik az Amadeus Travel Platformot is, nyílt rendszerekkel, ám ehhez széleskörű együttműködés szükséges az utazási szakma szereplői részéről.

 

Utazás- helyett élménymenedzsment

A mobilhasználat az elmúlt években alaposan megváltoztatta életünket és utazásunkat is. Bár a képernyő előtt töltött idő egy része a termelékenységet javítja, de másik része a közösségi hálózatok nézegetésével telik – mutatott rá Michael Bayle mobil megoldásokért felelős alelnök. Ugyanakkor ami ma még fényképezőgép, a nem is távoli jövőben a pénztárcánk lesz, a mobilos fejlődés pedig az utazási irodák számára az utazásmenedzsment helyett az élménymenedzsmentet jelenti.

Az emberek ma egyszerre analógok és digitálisak, és utasként emberi szolgáltatást várnak a mobilos megoldásoktól is – vagyis ezek legyenek proaktívak, összefüggésekben gondolkodóak és reszponzívak. Ennek jegyében fejlesztette ki az Amadeus nemrégiben a Feasy – vagyis freaking easy travel – applikációt, amely a GDS adatbázisára támaszkodva könnyíti meg az utazást a legfrissebb információkkal és személyre szabott ajánlatokkal, megoldásokkal. Így például figyelmeztet, ha a repülőtérre vezető út bedugul és érdemes korábban elindulni vagy közeli poggyászmegőrzőt ajánl, ha bőrönd nélkül érkeznénk a megbeszélésre.

Szintén az Amadeus fejlesztése a Check my Trip díjnyertes applikáció. Az Amadeus XSell Navigator az utazási irodáknak kínál keresztértékesítési lehetőségeket, míg az Amadeus Mobile Tourist Edition azoknak szól, akik mobilra fókuszáló brandet szeretnének építeni.

 

Nehéz jóslatok

Minden üzlet a jövőbe fektetett kockázat, és mivel az elmúlt tíz év alatt nagyon megváltozott a világ, nehéz megjósolni a következő évtized történéseit – szögezte le Robert Komartin, Közép-Európáért felelős retail director. Két éve a flight shame fogalom még nem is létezett, de hatására máris komoly csökkenést mutat a légi utak száma, miközben a vonatos utazásoké emelkedik. A digitális fogyasztók száma ma már nem korlátozódik a Z és az Y generációra, hanem az idősebb korosztályok is bekapcsolódnak a folyamatba.

Míg az utazási irodák szeretnének nagy tömegeket utaztatni, minden utas személyre szabott ajánlatokat és törődést vár el. Az utazási irodák megnyerése érdekében az Amadeusnak tehát elsőként az utasokat kell megnyernie. Ennek érdekében három szempontot érdemes figyelembe venni. Először is, az utasnak éreznie kell, hogy nála van a kontroll. Másodszor, a lakásból való kilépéstől kezdve az utazás minden szakaszában jelen kell lenni, harmadszor pedig a súrlódási pontok teljes kiiktatásával biztosítani kell a stresszmentes utazást.

Az Amadeus épp most dolgozik a Trip Purpose Prediction API-n, ami az utas által megadott adatok alapján eldönti, hogy szabadidős vagy üzleti céllal történik az utazás, és ennek megfelelően ajánl neki további lehetőségeket. A Flight Choice Prediction pedig arra adhat választ, hogy a megadott járatopciók közül az utas melyiket fogja választani. A szintén tesztelés alatt álló Amadeus Traveler ID képes beazonosítani az utazót és több ponton is segítséget nyújtani számára. Így például néhány helyen már elérhetővé teszi a biometrikus beszállítást a repülőtereken és megkönnyíti a határellenőrzést, de rengeteg további lehetősége rejt még magában.

Christian Doorenbos a Value Content vezetője az előadássorozat végén a prepaid hotelszobákat kínáló megoldást ismertette, és előrevetítette további hasonló szolgáltatások bevezetését, amelyek a vasúti jegyeket, a transzfereket, a biztosítást vagy éppen a desztinációs szolgáltatásokat fedik majd le.

 

 


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.