A külföldre látogató magyarokat inti óvatosságra a külügy

Fokozott óvatosságra inti a Külügyminisztérium a külföldre utazókat, az utazási irodások azonban túlzónak érzik az egyes desztinációk kiemelését.

Mindenkitől, aki az ünnepeket megelőzően, alatt és a jövő év elején külföldre utazik, fokozott óvatosságot kérünk - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, Dunakeszin tartott sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető arra kért mindenkit, hogy regisztráljon a konzuli szolgálat honlapján, és ne csak az országot, hanem a tartózkodási helyül kiválasztott várost is jelölje meg. Kiemelte: a minisztérium, valamint a külképviseletek, a nagykövetségek és a főkonzulátusok is 24 órás ügyeletet tartanak.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma az esetleg terrorakciók miatt óvatosságra intette Európába látogató polgárait. Az Europol is figyelmeztetést adott ki, amely szerint nagy valószínűséggel újabb támadásokat tervez elkövetni Európában az Iszlám Állam nevű terrorszervezet.

Hozzátette, hogy míg korábban ezek a támadások nagyobb mértékben irányultak, vagy irányultak volna rendfenntartó szervek vagy államok képviselői ellen, addig valószínűsíthetően az Iszlám Állam stratégiájában a civilek elleni támadások még inkább hangsúlyossá válnak. Emellett az Iszlám Állam elleni támadások Irak több területén, Moszulban és környékén bosszúra sarkallhatják a terroristákat - mutatott rá Szijjártó Péter.



A magyarok körében leginkább népszerű országokkal kapcsolatban a miniszter arról tájékoztatott, hogy Ausztriában - a múlt évi párizsi merényletek óta - az osztrák hatóságok fokozott terrorveszéllyel számolnak, ezért a magyarok által is kedvelt bécsi rathausplatz-i adventi vásáron megerősítették a rendőri jelenlétet.

Az Egyesült Királyságban 2014 óta eggyel a legmagasabb fokozat alatti a terrorkészültség, ugyanakkor a brit hadsereg ötezer - civilnek álcázott - katonája járőrözik London legforgalmasabb bevásárlónegyedeinek utcáin. Szlovákiában emelt szint van érvényben, Olaszországban pedig az Iszlám Államra Szíriában és Irakban mért csapások miatt szintén megnövekedett kockázatra számítanak. Franciaországban továbbra is szükségállapot van érvényben - említett példákat Szijjártó Péter.

"Ne hagyjuk megfélemlíteni magunkat!"

Egy utazási irodásokat tömörítő csoportban azonban többen annak adtak hangot, hogy szükségtelen az egyes desztinációkra felhívni a figyelmet, hiszen ennyi erővel Magyarországon vagy a hazai karácsonyi vásárokban sem vagyunk biztonságban, és a lakásból sem tehetnénk ki a lábunkat.

Az amerikai utazásokra specializálódótt Morton's Travel utazási iroda szerint a külügyminisztérium által kiemelten veszélyes helyeket tanácsos elkerülni, a többi országba viszont igenis utazni kell, ráadásul a világ egyre nagyobb figyelmet fordít arra, hogy minden ország biztonságos lehessen. Kiemelték: amennyire fejlődik a terrorizmus, pont úgy fejlődik párhuzamosan a védelem is, és az Amerikai Egyesült Államok még mindig a legbiztonságosabb helyek közé tartozik, így oda bátran utazhatunk. "Fontos, hogy ne hagyjuk megfélemlíteni magunkat, az ésszerűség határain belül mozogva éljük tovább az életünket és utazzunk!" - emelték ki.

Forrás: Turizmus Online / MTI


Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.