A lengyel piacon is népszerűsítik a Miskolc Pass Turisztikai Kártyát

Az elmúlt hónapokban a lengyel vendégek száma közel 20%-kal nőtt Miskolcon az előző évhez képest, miközben már 2014-ben is 15,9%-os vendégéjszaka szám bővülést tapasztalhattak a miskolci szállások erről a piacról. A miskolci TDM szervezet, a MIDMAR Nonprofit Kft ezt a tendenciát szeretné erősíteni 2015 nyarán is.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A TDM munkatársai május 21-től 24-ig Lengyelország három városában öregbítették Miskolc hírnevét: Krakkóban az immáron hetedik alkalommal megrendezett Magyar Bornapokon, a Zabrze-ban megrendezett ipari örökségvédelmi konferencián, valamint a chorzowi utazási kiállításon. A kitelepüléseken nagy érdeklődés mutatkozott Miskolc fürdői iránt, valamint a tavalyi évben felújított Diósgyőri vár és a városban megrendezésre kerülő fesztiválok iránt is. Kiváló lehetőséget kínált mindhárom rendezvény a 2015 május 28-án Városmarketing Gyémán nívódíjat nyert Miskolc Pass Kártya bevezetésére, hiszen a k& aacute;r tya indulása óta ez volt az első alkalom, hogy a szűkebb értelemben vett lengyel szakmai partnereken túl a nagyközönség is megismerkedhessen a kártyával igénybe vehető szolgáltatásokkal.

A chorzowi utazási kiállításnak minden éven körülbelül 40.000 látogatója van. A zabrzei ipari örökségvédelmi konferenciát meglátogatók Miskolc turisztikai értékein belül tájékozódhattak a város ipari örökségeiről is – nem elfelejtendő ugyanis, hogy a Miskolc Pass kártyával a Kohászati Múzeum is ingyenesen látogatható. A Krakkói Magyar Bornapok rendezvényei hatalmas népszerűségnek örvendenek. Európa szinte minden pontjáról voltak Miskolc iránt érdeklődők a rendezvényen – sőt, volt olyan vendég, aki Krakkóból hamarabb ért Miskolcra, mint maguk a TDM informátorai.

A nívódíjas Miskolc Pass kártya nagy előnye, hogy Miskolc 15 legnépszerűbb attrakciójába nyújt ingyenes belépést, valamint a közösségi közlekedés mellett Miskolc legfontosabb szállásadói és legnívósabb vendéglátó egységei, valamint a pihenést, kikapcsolódást segítő egyéb szolgáltatók is jelentős kedvezményeket nyújtanak a vendégeknek, így jóval olcsóbban jóval több szélesebb programkínálatból lehet válogatni, mintha egyenként vásárolnák meg az összes szolgáltatást a vendégek.

Mivel a foglalások nagy része egyéni vendégek részéről, webes felületről érkezik Lengyelországból is, a következő hetekben Miskolc elsősorban az online médiumokban lesz jelen ezen a piacon.


Meghalt Somogyi Győző

Meghalt Somogyi Győző 

A hírt a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság tudatta tagjaival.
 A Palatinus legnépszerűbb látványossága  visszatért

A Palatinus legnépszerűbb látványossága visszatért 

Az idei nyári főszezon egyik kiemelt fejlesztése a Palatinus strand közel százéves hullámgépének felújítása, amely sikeres próbaüzemet követően ismét működik.
Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.