A Magyar dal napja: Tóölelésre is várja az érdeklődőket Hévíz

Presser Gábor és a Back II Black frontembere, Bebe vezetésével és közös énekléssel ölelik körbe a gyógytavat vasárnap Hévízen, a Magyar dal idei fővárosában.

A Magyar dal napjához kapcsolódva már pénteken kezdődő rendezvénysorozatról tartott csütörtöki hévízi sajtótájékoztatón Papp Gábor, a város polgármestere elmondta: gyakorlatilag az egész város területe a helyszíne lesz az eseményeknek. A nagyszínpadot a nagyparkolóban állítják fel és itt tartják a koncertek többségét is, de a Moll Károly téren, a Festetics téren, a mozi bejárata előtt, a sétálóutcában, a Deák téren, sőt még a katolikus templomban is tartanak koncerteket, amelyek a popzenétől a komolyzenén át a népdalig minden műfajt képviselnek. 

Tóölelés népdallal

A legfontosabb helyszín a gyógytó, ahol vasárnap tóölelésre várják az érdeklődőket. A szervezők számításai szerint nagyjából ezer ember kell ahhoz, hogy kézen fogva körbeállják a tavat. A tófürdő főbejáratához várják 10 óráig az "ölelőket", akik a gyülekezőnél az aznap záruló hévízi dalfesztivál döntőseivel közösen, Presser Gábor és Bebe közreműködésével eléneklik az Illéstől Az úton, az LGT-től pedig a Neked írom a dalt című számokat. Ezt követően állják körül a tavat, ahol a résztvevők a Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok című zalai népdalt adják majd elő. 

Hermann Katalin, a Festetics György Művelődési Központ megbízott igazgatója arról beszélt, hogy a budapesti Dallamos villamoshoz hasonlóan Hévízen a városnéző Dottó vonaton szolgáltatnak egész nap muzsikát. Nemcsak helyben ünneplik, hogy Hévíz idén a dalos főváros, a Musiqua Antiqua és a Csicsergő együttes ugyanis Zalakarosra, Sárvárra és Bükre is elviszi a magyar dal napjára összeállított műsorát. 

Tánczenei színpad a hajón

A vízen és a levegőben is szerveznek programot, a Mahart a Hévíz nevű balatoni motoros hajón tánczenei színpadot állít fel sétahajózóknak, a hévízi tó mellett pedig - jó idő esetén - hőlégballont engednek fel. A Hévíz folyóirat aktuális száma is csatlakozott a rendezvényekhez a magyar dallal kapcsolatos írásaival.

Hermann Katalin hozzátette, hogy a www.heviz.hu oldalon vasárnap 13 órától online élő közvetítés révén azok is bekapcsolódhatnak a programokba, akik távol vannak a fürdővárostól.

Forrás: MTI


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.