A Magyar Turizmus Zrt.-t is érintheti a Nemzeti Kommunikációs Ügynökség létrehozása

Pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy a kormány megbízza Lázár Jánost, dolgozza ki az egységes, központosított állami kommunikáció végrehajthatósági tervét szeptember 15-ig. 

Múlt pénteken megjelent a Magyar Közlönyben a "központi kommunikációs hivatal" létrehozásával kapcsolatos kormányhatározat. A rövid, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által aláírt határozatnak két pontja van:

A kormány

"1. egyetért azzal, hogy az  egységes, koordinált kormányzati kommunikáció megvalósítása érdekében – a  Magyar Nemzeti Bank, az önálló szabályozó szervek, valamint az autonóm államigazgatási szervek kivételével – a központi költségvetési szervek, valamint a  többségi állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek reklám, PR és kommunikációs feladatait egy központi kommunikációs hivatal lássa el."

és

"2. felhívja a  Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a  nemzetgazdasági miniszter és a  nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával az  1.  pontban meghatározott feladat végrehajtására készítsen előterjesztést és nyújtsa be a Kormány részére."

A feladat felelőse tehát Lázár János, a határidő pedig szeptember 15-e.


Akkor kiknek a kommunikációját központosítják?

Könnyebb azt megírni, hogy kiké lesz a továbbiakban is "független". A Magyar Nemzeti Bankot név szerint említik. Ezen kívül önálló szabályozó szerv a jelenleg hatályos törvény szerint:

- Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
- Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

Rajtuk kívül nem vonatkozik a központosítás az autonóm államigazgatási szervekre:

- Közbeszerzési Hatóság
- Gazdasági Versenyhivatal
- Egyenlő Bánásmód Hatóság
- Nemzeti Adatvédelmi és Információsszabadság Hatósága
- Nemzeti Választási Iroda

Ezek a szervek a jövőben létrehozandó központosított kommunikációs hivatal végleges büdzséje szempontjából érdekesek, amelyet korábban többen 40-50 milliárd forintra tettek évente, de szerintünk ez túlzó összeg.

Ezeken kívül tehát minden központi költségvetési szerv és többségi állami tulajdonban lévő gazdálkodási szerv reklám-, pr-, és egyéb kommunikációs - feltételezhetően médiavásárlás, rendezvény is - feladatait egyetlen központi hivatal fogja kezelni. Így is óriási összeg lesz a büdzsé, tekintve, hogy olyan hatalmas, évente milliárd közeli kommunikációs büdzsével rendelkező reklámköltők is idetartoznak majd, mint:

- Szerencsejáték Zrt.
- Magyar Turizmus Zrt. + Agrármarketing Centrum
- Miniszterelnökség/Kormány
- Államadósság-kezelő Központ
- Magyar Villamos Művek
- MTVA
- az összes minisztérium


Nem tudni azonban, hogy például a megszűnt, és a Miniszterelnökség alá szervezett, uniós fejlesztési pénzeket elosztó Nemzeti Fejlesztési Ügynökség reklámbüdzséjével mi lesz, ahogy azt sem, hogy általában véve az uniós forrásokból finanszírozott projektek kommunikációja is központosított lesz-e, és ha igen, akkor ahhoz mit szólna az Európai Unió.

Az sem világos, hogy a központosítás csak a központi költségvetési szerveket, vagy az azok alá tartozó, vagy általuk felügyelt alszervezeteket is érinti-e. Például az Emberi Erőforrások Minisztériumának felügyelete alá tartoznak egyetemek, főiskolák, színházak, múzeumok, közgyűjtemények is. Ugyanígy a helyi és a kisebbségi önkormányzatok kommunikációja is kérdéseket vet fel.

 


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.