A Margitsziget történetét mutatja be egy most megjelent könyv

A 2017-es magyarországi vizes világbajnokság központi helyszínének, az alkalomra megújuló Margitszigetnek a történetét, javarészt sportmúltját feltáró kötet jelent meg a felelős kiadó és szerkesztő, Jaksics György gondozásában.

Az Üdvözlet Szent Margit szigetéről címmel napvilágot látott, vaskos könyv nyomon követi a terület históriáját a kezdetektől, összefoglalja természeti és kulturális értékeit, képekkel is bőségesen illusztrálva az alaptételt, amely szerint a sziget egyszerre pihenő- és gyógycentrum, idegenforgalmi gócpont, műemlékkomplexum, arborétum, de nem utolsósorban sportközpont is.

Elsőnként az úszás és az evezés költözött be ide, a vizes sportágakat az atlétika követte, majd a tenisz, a labdarúgás és mások mellett a golf, a gyeplabda, a lovas póló, a vívás és az öttusa. A szigetet körülvevő futópálya pedig a szabadidősportot szolgálja.

A Margitsziget emblematikus létesítménye az úszó olimpiai bajnok építész, Hajós Alfréd tervezte Nemzeti Sportuszoda, amelyben Európa-bajnokságok alkalmával is megfordultak már a világ legjobb úszói és vízilabdázói, élükön a magyarokkal. A külön fejezetnek köszönhetően részleteiben is megismerhető az uszoda 1930-tól íródó története. A könyvet képjegyzék, névmutató és irodalomjegyzék egészíti ki.

Forrás: MTI


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.