A menekülthelyzet nem érinti a hazai turizmust

A hazai turizmust nem érinti a migráció, nem alakult ki drámai helyzet, az eddigi sikereket folytatni lehet - mondta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára csütörtökön este az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: a magyar hatóságok profi, emberbarát módon végzik a dolgukat, a segélyszervezetek emberfeletti munkával dolgoznak a migránsok megsegítésén.

Kiemelte: mindez a hazai turizmus forgalmát, a turisták útvonalait, a látnivalókat, a szálláshelyeket vagy éttermeket nem érinti, mivel nem ott jelennek meg a migránsok. Az ágazat az eddigi sikereit folytatni tudja - mondta Ruszinkó Ádám.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, júliusi adatait kommentálva elmondta: elégedettek az elért eredményekkel, a szálláshelyek forgalma kiemelkedően alakult. A fürdőszövetség felmérése szerint pedig a magyarországi fürdőkben átlagosan 10-15 százalékkal több vendég fordult meg, és vannak olyan fürdők, ahol 30 százalékos volt a növekedés. A nyári fesztiválok látogatottsága is kiemelkedően alakult - ismertette. A szállodák bevétele is emelkedni tudott júliusban, közel 20 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

Kitért arra: a 2014-2020 közötti uniós fejlesztési ciklus pályázatainak előkészületei jól haladnak, a turizmusfejlesztésre összesen nagyjából 240 milliárd forint áll rendelkezésre közvetlenül. Az összes elnyerhető támogatás nagyságát szeretnék 300 milliárd forint fölé vinni, energiahatékonysági, informatikai, kutatás-fejlesztési pályázatokkal vagy kedvezményes hitelekkel kiegészülve - mondta.

Forrás: MTI


Életre kel Gustav Klimt arany világa

Életre kel Gustav Klimt arany világa 

A Gustav Klimt: The Immersive Experience című interaktív produkció a legmodernebb technika segítségével vezeti be a látogatókat Klimt csodálatos világába, amely több mint száz évvel a művész halála után is lenyűgözi a közönséget.
Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén

Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén 

A szervezők meghosszabbították a pályázati határidőt két héttel.
Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió

Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió 

A pályázat előkészítése befejeződött, célja, hogy a rendszeres mozgást minden korosztály számára a mindennapok részévé tegye.
Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai

Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai 

Inspiráló helyszínen különleges díjátadó gála zajlott május 13-án este.
Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón

Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón 

2025. május 30-án nyílik a 21. Európai Dísznövény és Kertművészeti Kiállítás és Vásár.
Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján

Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján 

Idén a tudomány és a művészet kapcsolata a rendezvény kiemelt témája.
Idén újra: Öböl-átúszás Tihany és Balatonfüred között

Idén újra: Öböl-átúszás Tihany és Balatonfüred között 

A rendezvény célja nem csupán a sport, hanem a természet, az élmény, a hagyomány és az értékek ünneplése.
Programkavalkád a Tokaj Fesztiválkatlanban

Programkavalkád a Tokaj Fesztiválkatlanban 

Huszonöt programmal várja nyáron látogatóit az ország egyik legnagyobb szabadtéri színháza, a Tokaj Fesztiválkatlan.
Jön: háború utáni és kortárs művek aukciója

Jön: háború utáni és kortárs művek aukciója 

Keserü Ilona drámai képe 40 millió forintos kikiáltási árról indul a Virág Judit Galéria árverésén.
 Közel kétezer résztvevő a Tisza-tó körüli kerékpárversenyen

Közel kétezer résztvevő a Tisza-tó körüli kerékpárversenyen 

Új távokkal és felejthetetlen hangulattal ünnepelte 18. születésnapját a BSI kerékpáros eseménye.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.