A MUISZ megtartotta a jelenlegi elnökség utolsó ülését

December 12-i tisztújító közgyűlése előtt a Magyar Utazási Irodák Szövetsége a Liberté Étteremben tartotta meg a jelenlegi elnökség utolsó ülését.

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége a december 12-én megrendezésre kerülő tisztújító közgyűlés előtt november 18-án megtartotta utolsó elnökségi ülését. Az ülésen megtárgyalták az Alapszabály módosítására vonatkozó javaslatokat. A legnagyobb változást a piaci környezet kihívásainak jobban megfelelő bizottságok létrehozása jelenti. Az elnökség szerint szükség van olyan bizottságokra, mint a Kultúra és fenntartható turizmus bizottsága vagy a Technológia, fejlesztés, képzés bizottsága.

A közgyűlés díszvendége dr. Bienerth Gusztáv turizmusért felelős kormánybiztos lesz. Ugyancsak elfogadta a Szövetség meghívását Michel de Blust, az ECTAA (Európai Utazási Irodák Szövetsége) főtitkára, valamint Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő is.

Döntés született arról is, hogy az „Év ifjú utazási irodása” díj meghirdetésére idén is sor kerül, a díj ünnepélyes átadására a közgyűlésen kerül majd sor.

Erdei Bálint, a MUISZ elnöke beszámolt az elmúlt időszak eseményeiről, miszerint bemutatkozó látogatáson fogadta a Kínai Turisztikai Hivatal budapesti irodájának vezetőjét, valamint, hogy a Szövetség meghívást kapott a TDM Szövetség közgyűlésére egy pódiumbeszélgetésen való részvételre. Az elnökség továbbra is kiemelt feladatként foglalkozik az iparűzési adó kérdésével, így a korábban elkészített állásfoglalás-kérést – előzetes személyes megbeszélést követően – továbbította dr. Bienerth Gusztáv kormánybiztosnak.

Az ülésen a MUISZ hamarosan megújuló honlapjáról is szó esett, valamint arról, hogy elkészült egy, a Szövetség által összeállított anyag, mely az utazási irodák versenyhelyzetét súlyosan sértő jogosulatlan utazásszervezés bejelentésének menetéről, a jogszabályi háttér esettanulmányi példákon történő bemutatásáról nyújt összefoglaló tájékoztatást valamennyi iroda számára.

Az elnökség egyhangú szavazással döntött az 1990 óta működő EKHO TOURS utazási iroda tagfelvételéről is.


A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.
Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.
Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.
Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon

Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon 

A Káli Art Inn kertjében kiállított különleges alkotásokat minden évben neves szakmai zsűri bírálja egy verseny keretében – így történt ez idén is.
Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt

Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény

Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény 

Köztük a legendás Ferrari Testarossa és De Tomaso Mangusta.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.