A raktárban is kiállítanak majd

Több mint 472 millió forintból újítják fel a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumot. A munkálatok várhatóan áprilisban kezdődnek és év végén fejeződnek be.

Roszik Zoltán igazgató tájékoztatása szerint a felújításra az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán nyerték el a támogatást, amely mellé a város saját forrást is tervez biztosítani.

Az összegből egyrészt felújítják az 1791-ben épült épületet, korszerűsítik az elektromos és a fűtési rendszert, kicserélik a nyílászárókat, és egy kávézót alakítanak ki. Az eddig raktárként használt helyiségekben is kiállítások kapnak helyet, így a múzeum kiállítótere csaknem 250 négyzetméterrel bővül.

Roszik Zoltán elmondta, hogy 106 millió forintot fordíthatnak új kiállítások kialakítására. A múzeumot "plázaszerűen" építenék fel, a beruházás fő célja ugyanis a turizmus növelése - húzta alá.

A "pláza" vásári bemutatóterén Tessedik Sámuel korát és munkásságát mutatják be, a "termékenységi galériában" neolitikum korabeli, azaz közel ötezer éves termékenységszobrokat állítanak ki, a "boszorkánypatikában" az 1700-as évek helyi gyógyászatát ábrázolják.

A könyvesbolt fantázianevű helyiségben rovásírásos emlékeket állítanak ki, a tárlat középpontjába egy az 1990-es évek elején talált, avar kori tűtartót állítanak, amelynek az oldalán rovásírásos emlékeket találtak. Az "ékszerboltban" főként szarmata ékszereket mutatnak be, a moziteremben pedig Szarvas történetét, egykori birtokosait ismertetik meg a közönséggel az Árpád-kortól egészen a török korig. A terem közepén az itt talált török kori ágyú áll majd - magyarázta az igazgató.

Hozzátette, hogy az emeleten Domán Imre helyi állatorvos néprajzi gyűjteményét mutatják be, a házasság, a születés és a halál témái köré rendezve a kiállítási tárgyakat.
A kávézóban játékkiállítás is várja majd a közönséget.

Forrás: MTI


Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.