A reformáció éve Debrecenben

A reformáció 500 éves jubileuma alkalmából ünnepségsorozat helyszíne lesz Debrecen. A reformáció emlékévének tiszteletére már tavaly, advent első vasárnapján felállítottak a Nagytemplom előtt egy fából készült műalkotást, egy díszes, festett kaput. A kapun átlépve mintegy az emlékévbe léphet a látogató.

A reformáció félezer évét jelképezi az a speciálisan berendezett kamion is, amely a reformációs városokat mutatja be interaktív kiállítás keretében és a reformációhoz kapcsolódó történeteket gyűjti össze. Az Európai Protestáns Egyházak Közösségének kezdeményezésére útnak indított kamion 19 ország 68 városát köti össze: a múlt év november 3-án indult Kálvin városából, Genfből, és idén május 20-án érkezik Wittenbergbe a reformációs világkiállítás megnyitójára. Magyarországon három városban lehet megtekinteni a kamiont: Debrecenben január 31-től, Sárváron február 3-tól, és Sopronban február 4-től.

„Vándorbiblia”

Útnak indul egy „vándorbiblia” is – ismertette Tóth-Mihala Veronika, a Hirdesd az igét! nevet viselő program vezető lelkésze. A Tiszántúli Református Egyházkerület Püspöki Hivatalában, Debrecenben a lelkipásztor elmondta, a Biblia a Tiszántúl összes gyülekezeténél megfordul. A 4 kilogrammos, egyedi kötésű Bibliát az Alföldi Nyomda Zrt. ajándékozta a református egyháznak. Kísérő könyve is van, ebben mind a 414 gyülekezet dokumentálja 1-1 oldalon Biblia útját.

Magyarország és Erdély világosító lámpása

A Nagytemplom előtt álló díszkapu Égerházi László szobrászművész műve. Ő faragta a protestáns erődtemplomok kapuit, a harangtornyokat megidéző, a legjelentősebb reformátorokat ábrázoló alkotást. A református szószékek motívumait, a leggyakoribb református jelképeket megjelenítő művön Szenczi Molnár Albert, Károlyi Gáspár, Méliusz Juhász Péter és Szegedi Kis István portréja is látható, valamint egy Huszár Gáltól vett idézet is olvasható rajta: „Egész Magyarországnak és Erdélységnek… világosító lámpása”. A reformátor a Debreceni Református Kollégiumot jellemezte így, aminek megkerülhetetlen szerepe van a reformáció történetében. A díszkapu ötlete eredetileg a vándorkamion fogadásához kapcsolódott, de az egyházkerület döntése alapján már hamarabb felállították és egész évben hirdeti a reformáció emlékévének üzenetét – mondta Pogrányi Péter, a reformáció emlékévének debreceni koordinátora a Püspöki Hivatalban.

Egyházi országos megnyitó

A január 6-i budapesti Művészetek Palotájában rendezett állami megnyitó ünnepséget január 31-én követi a református egyház országos megnyitója Debrecenben. Aznap, a vándorkamion megérkezése napján délután 2 órakor ünnepi istentisztelet lesz a Nagytemplomban, majd délután 6 órakor ingyenes koncert kezdődik ugyanott. Fellép Bolyki Balázs és a Bolyki Soul & Gospel Kórus. Délelőtt 9-től este 6-ig a főtéren, egy sátorban mutatkoznak be az egyház társadalmi szolgálatai, többek között a Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalom, az Országos Református Cigánymisszió és a Menekült Misszió. A sátorban fél 11-kor kezdődő pódiumbeszélgetés keretében külföldi és külhoni református egyházi vezetők tartanak előadást arról, mit jelent számukra reformátusnak lenni ma.

Dráma- és grafikai pályázat

Az emlékév alkalmából kiírt pályázatok közül kiemelkedik a Csokonai Színház, Debrecen Város Önkormányzata és a Tiszántúli Református Egyházkerület által kiírt nyílt drámapályázat és a Tiszántúli Református Egyházkerület Elnöksége és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által meghirdetett grafikai pályázat. A reformáció szellemiségét megidéző műveket 2017-ben mutatják be.

Erdély és a reformáció

Jelenleg Szalay Lajos bibliai ihletésű grafikáiból rendezett kiállítás tekinthető meg a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központban (MODEM) a Szentírás történeteiről. A Debreceni Református Kollégium és a Déri Múzeum az év második felében kiállítást rendez Erdély és a reformáció történetéről. Debrecen kiemelten fontos szereppel bír a reformáció európai nagyvárosai között. A város csatlakozott a nemzetközi Reformáció Európai Városai programhoz, amelynek keretében a reformáció történetéhez kapcsolódó emlékhelyeket magyar és angol nyelvű táblákkal jelölik meg. Az év folyamán ezeket a helyszíneket bejáró városi sétákat is tervez a Tiszántúli Református Egyházkerület.

Az emlékévvel kapcsolatos hírekről és eseményekről a reformacio.ma oldalon olvasható bővebb információ.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.