A tradicionális és a modern találkozása a Budapesti Tavaszi Vásáron

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) 2017. március 31. és április 30. között Budapesti Tavaszi Vásárt rendez a Vörösmarty téren.

Sokéves tapasztalat, hogy a tavaszi és adventi vásár a turisták és a családok egyik kedvelt célpontja.

Budapest Főváros Önkormányzatának célja – és ebben segíti hivatalos turisztikai és kulturális cége, a BFTK – hogy márkaépítő tevékenységével, az Európa tíz legjobbja között számon tartott adventi vásár látogatottságához – mely kiemelkedően magas, mintegy 800 ezer fő volt 2016-ban – hasonlóan népszerűvé tegye a tavaszi, húsvéti időszakban tartott rendezvényét is. A BFTK, mint a desztináció menedzseléséért felelős hivatalos stratégiai szervezet saját eszközeivel mindent megtesz ezért.

Kulturális, kézműves és gasztrokínálat

A tavaszköszöntő forgatag idén is – már hagyományosan – színvonalas kulturális élménnyel szeretné gazdagítani látogatóit. A tradicionális és az újragondolt, modernebb formába öntött ipar- és népművészeti tárgyak, valamint a dizájn kiemelt helyet kapnak a vásáron. A helyi, válogatott alapanyagokból készült ízletes ételkülönlegességek, kézműves édességek, italok kiegészítik a hagyományos magyar vásári konyha választékát.

A kézművesek nyitottműhely-bemutatósorozatán bárki maga is textil-, ékszer- vagy játékkészítővé válhat. Attrakciószámba megy a fazekasok korongozása, ahol 15-20 cserepes és agyagműves formálja az anyagot egyszerre, mely rakuzás után edénnyé ég ki. Ebben a cserépedényben elismert vendéglátósok főznek ínyencségeket a közönséggel közösen, máskor gasztroblogger vezette élménykonyha-bemutatók és kóstolók kényeztetik az ízlelőbimbókat, de széles ízelítő lesz böjti és húsvéti étkekből is.

Csaknem száz nívós népzenei, jazz, crossover, soul koncert, valamint bábszínház és zenés-táncos gyerekelőadás lesz a színpadon. A kézműves játszóház természetes anyagokból valódi mókával; a gyep és a homokozó játékkal és virágültetéssel, a hencsergő pihenési lehetőséggel várja a családokat.

Bővebb információ az esemény weboldalán és Facebook-oldalán érhető el.


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Kényelmes megoldások kis lakásokba: a sarokkanapé

Kényelmes megoldások kis lakásokba: a sarokkanapé 

Az apró lakásokban gyakran megtapasztalható, hogy a hely kihasználása szinte művészetté válik.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
A szendvicspanelek előnyei és lehetőségei a modern építészetben

A szendvicspanelek előnyei és lehetőségei a modern építészetben 

A modern építkezési gyakorlatokban a szendvicspanel technológia egyre népszerűbbé válik Magyarországon. Bár az Egyesült Államokban és más nyugati országokban már régóta előszeretettel használják ezt az építési metódust, hazánkban még sokan kételyekkel szemlélik. 
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.