A turisták a nyertesei a Magyar Turizmus Minőségi Díjnak

A Magyar Turizmus Minőségi Díj 2017. évi nyertes szállodáinak és éttermeinek díjait Gajda Tibor, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese augusztus 30-án, csütörtökön adta át a Hotel Moments Budapest szállodában. Tizenhét szálloda és hat étterem, mint új pályázó kapott Magyar Turizmus Minőségi Díjat, velük együtt már negyvenhét szálloda és tizennyolc étterem jogosult a Magyar Turisztikai Ügynökség tulajdonában lévő védjegy használatára, ezzel együtt pedig automatikusan az MTÜ kiemelt partnerei is lettek.

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke köszöntőjében a pályázók vállalkozó szellemét említette meg, hogy önmaguk kérték a megmérettetést, valamint azt, hogy ebben a munkaerő-válságban, amely az ágazatot is sújtja, minőségi kiszolgálást tudnak nyújtani.

Gajda Tibor, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese úgy vélte, hogy ez a díj a szakma egyik légértékesebbje, és segítséget nyújt majd a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia kitűzött céljához, vagyis ahhoz, hogy a magyar turizmus GDP-hez való közvetlen és közvetett hozzájárulása a jelenlegi 10-ről 16 százalékra növekedjen 2030-ra, a vendégéjszakák száma elérje az ötvenmilliót, és erősödjön a magyar turizmus versenyképessége. Ehhez pedig a minőség emelése szükséges – szögezte le.

A Magyar Turizmus Minőségi Díj önkéntes jelentkezésen alapuló tanúsító rendszer, amely az éttermek és a szállodák számára kínál minősítési rendszert. Nemzetközi elismertségét jelzi, hogy a Szállodák és Vendéglátóhelyek Európai Szövetsége, a HOTREC is akkreditálta, ennek köszönhetően a vállalkozások számára a díj elnyerése a nemzetközi piacokon is versenyelőnyt jelent. A díjat három évre ítélik oda, ez idő alatt a nyertes jogosult a hazai és az európai Q-logó és minősítés használatára.

A minősítésre az elmúlt 12 évben 198 szolgáltató jelentkezett, és a 162 nyertes pályázó 75 százaléka újította meg azt az érvényesség lejártával. Jelenleg 65 szolgáltatónak van érvényes „Q” minősítése, akik közül több szolgáltatót már másodszor vagy harmadszor díjaztak.

A 2017. évi pályázaton eredményes turisztikai szolgáltatók

Szállodák: Airport Hotel Budapest, Budapest; Andrássy Rezidencia Wine & Spa*****, Tarcal; Aquaworld Resort Budapest, Budapest; Betekints Wellness és Konferencia Hotel, Veszprém; Caramell Premium Resort, Bük; Castellum Hotel Hollókő, Hollókő (új pályázó); ETO Park Hotel Business & Stadium, Győr; Globall Hotel, Telki; Hotel Azúr Premium*****, Siófok (új pályázó); Hotel Aquarell, Cegléd; Hotel Lycium, Debrecen; Hotel Silverine Lake Resort****superior, Balatonfüred; Kolping Hotel Spa & Family Resort, Alsópáhok; Residence Balaton****superior Conference & Wellness Hotel, Siófok; Residence Ózon**** superior Conference & Wellness Hotel, Mátraháza; Velence Resort & Spa****superior, Velence; Zenit Hotel Balaton****superior, Vonyarcvashegy.

Éttermek: Ambrózia Étterem és Panzió***, Kazincbarcika; Deák Étterem, Sopron; Gundel Étterem, Budapest; Hatpöttyös Nonprofit Közhasznú Kft., Székesfehérvár (új pályázó); Kakukk Étterem és Panzió, Nyírbátor; Kiskohász Vendéglő, Dunaújváros (új pályázó).

A Magyar Turizmus Minőség Díj idei kiírásra szeptember 30-áig pályázhatnak a szállodák és éttermek.


Nemzetközi társadalmi innovációs díjat vehetett át a Skanzen

Nemzetközi társadalmi innovációs díjat vehetett át a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.
Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza 

Május 12-én igazi világsztárokkal is találkozhatunk!
Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján

Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján 

Május 1-jén ünnepelte az ÉnBudapestem applikációja az első születésnapját.
Szibériai tokhalak a Balatonban?

Szibériai tokhalak a Balatonban? 

A Balatonban megjelenő lénai tokok minden bizonnyal a vízgyűjtőn létesült halgazdálkodási létesítményekből szökhettek meg.
Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő

Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő 

Nemzetgazdasági miniszter: a nyugati világ elöregszik, nő az idősek aránya, ebből adódóan sokkal nagyobb lesz a kereslet az egészségturizmusra.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.