A veszélyes uszodát helyettesítő fürdőt is bezárták Szekszárdon

A veszélyessé vált fedett uszoda után a helyette létrehozott, ideiglenes uszodát is bezárták Szekszárdon, miután több gyermek rosszul lett a létesítményben.

Csillag Balázs, az üzemeltető Szekszárdi Sportközpont Nonprofit Kft. igazgatója csütörtökön az MTI-nek elmondta: múlt szerdán nyolc diák klórmérgezés tüneteivel fordult orvoshoz, a vizsgálatok azonban nem állapították meg a mérgezést.

Kondákor István, a Tolna Megyei Balassa János Kórház igazgatója azt közölte, hogy három gyermek került kórházba megfigyelésre, őket másnap reggel engedték haza.

A Tolna Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint a Szekszárdi Járási Hivatal népegészségügyi osztálya november 4-én szülői jelzésre tartott vizsgálatot a fürdőben. Ennek során azt állapították meg, hogy egy előző napi áramkimaradás után nagy mennyiségű klór kerülhetett a medence vizébe. Az üzemeltető kicserélte a vizet, és a medencetér szellőztetését is megkísérelte növelni, "jelenleg azonban a műszaki feltételek nem biztosítottak az elegendő friss levegő utánpótlásához" - írták.

Az uszoda működését ezért a hatóság mindaddig felfüggesztette, amíg a természetes és mesterséges szellőztetésről biztonságosan nem gondoskodnak.

Az ideiglenes uszodát a Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdő sportúszómedencéjéből azt követően hozták létre, hogy a város fedett uszodája statikailag veszélyessé vált, és szeptemberben be kellett zárni. A sátorlappal fedett létesítményben több száz diák úszásoktatását végezték.

Forrás: MTI


Utazás 2025 kiállítás: fókuszban a különleges élmények

Utazás 2025 kiállítás: fókuszban a különleges élmények 

Az idei évben különös figyelmet kap a Balaton négyévszakos turizmusa, míg a nemzetközi vendégek közül Szlovákia mutatkozik be különleges gasztronómiájával és kulturális örökségével.
 Most először: nemzetközi snowboard verseny Magyarországon

Most először: nemzetközi snowboard verseny Magyarországon 

Látványos nemzetközi snowboard-verseny, tökéletes hó és minden pályán zavartalan nyitvatartás várja a sízőket a hétvégén Mátraszentistvánon.
Hosszabb a balatoni STRAND Fesztivál, mint korábban

Hosszabb a balatoni STRAND Fesztivál, mint korábban 

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál.
NGM: díjmentes marad a szálláshely-minősítés

NGM: díjmentes marad a szálláshely-minősítés 

Visszavonják a társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezetet, amely a szálláshely-minősítési tevékenységhez kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díjak szabályozását célozta.
Sétálójeggyel nyit újra a szentendrei Skanzen

Sétálójeggyel nyit újra a szentendrei Skanzen 

A Skanzen házaiba ugyan még nem térhetünkk be, de sétálhatunk, túrázhatunk a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó 75 hektáros területen.
Vegyes ízelítő a 2025-ös HoReCa Design Kiállítás választékából

Vegyes ízelítő a 2025-ös HoReCa Design Kiállítás választékából 

Az idei HoReCa Design Kiállítás, amely a Bútor, Lámpa, Dekor Kiállítás részeként látogatható, számtalan innovatív és különleges termékkel várja a szakmai érdeklődőket.
Csendes Olivér: a hazai turizmus idén is húzóágazat lehet

Csendes Olivér: a hazai turizmus idén is húzóágazat lehet 

Az Utazás kiállítás szakmai napján a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szervezésében megrendezésre kerülő konferencián a hazai turizmus szereplői osztották meg tapasztalataikat.
Kicsi gazdák, nagy kalandok: egyedülálló farsang a múzeumban

Kicsi gazdák, nagy kalandok: egyedülálló farsang a múzeumban 

A Mezőgazdasági Múzeum szervezői egyedülálló farsangi kalandra hívják a családokat 2025. március 1-jén a Vajdahunyad várába. Egy napra gyermekeinkből lehet tehenész, lovász, gabonatermesztő vagy szatócsboltos.
PwC: erősödő bizalom a világgazdaságban, óvatos vállalati várakozások

PwC: erősödő bizalom a világgazdaságban, óvatos vállalati várakozások 

A hazai cégvezetők 70 százaléka számít globális gazdaság gyorsulására, 60 százalék a hazai gazdasággal kapcsolatban is optimistán nyilatkozott, míg saját vállalata növekedésében mindössze 39 százalék bízik.
Így zajlott a jubileumi BCEFW

Így zajlott a jubileumi BCEFW 

A Budapest Central European Fashion Week (BCEFW) az elmúlt években a régió egyik legjelentősebb divateseményévé vált, a 15. szezon pedig minden eddiginél színesebb programmal és új nemzetközi együttműködésekkel ünnepelte a közép-európai divatot február 10-16. között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.