A Vörösmarty téri karácsonyi vásárt is elvitte a covid

Idén adventkor nem rendezik meg az Európa tíz legszebb karácsonyi vására között jegyzett Vörösmarty térit a hagyományos formában, tudta meg a Napi.hu.

A vendéglátósoknak alig két héttel korábban kiírt pályázatot hirtelen visszavonta a főváros. Az még kérdéses, a kézművesek, iparművészek kitelepülnek-e a Vörösmarty térre avagy sem.

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) Nonprofit Kft. 2020. szeptember 24-én írta ki a szokásos karácsonyi pályázatot. A beadási határidő október 8. volt. A határidő lejárta előtt azonban egy nappal értesítették arról a pályázókat, hogy indoklás nélkül visszavonták a pályázatot, tudta meg a Napi.hu.

A visszavont pályázatból kiolvasható, hogy idén - a koronavírus-járvány idején, amikor gyakorlatilag egyetlen külföldi turista sincs Budapesten - a Vörösmarty téren felállítandó vendéglátó-ipari egységek bérleti díját igencsak magasan szabták meg. A legnagyobb, 60 négyzetméteres pavilon bérleti díja nettó 22 millió forint, míg a legkisebb, 12 négyzetméteres pavilon bérleti díja nettó 8 millió forint lett volna. 

Mindezt hat hét alatt, mivel a tervek szerint idén a vásár csak november 20-án nyílt volna meg.

Továbbra sem lehet tudni, miért vonták vissza a pályázatot. Eközben a Vörösmarty téri kézműves vásár pályázatát egyelőre nem vonták vissza. A kiírásban ismételten hangsúlyozták, hogy kézműves és gasztronómiai vásárra neveznek, ahol még gasztronómiai programok is lesznek.

A teljes cikk elolvasható: itt.

 

Forrás: napi.hu

Forrás: Fotó: szallas.hu


A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.