Adventi készülődés Szolnokon

Adventi falu, karácsonyi vásár, kézműves termékek és gasztronómiai különlegességek várják az érdeklődőket Szolnokon advent idején.

Az adventi készülődés központja Szolnokon a Kossuth tér, amit négyezer méteres fényfüzérrel világítanak meg. A téren látható a város tizenkét méteres karácsonyfája és a betlehemi installáció. A rendezvény területén található a csaknem egytonnás adventi koszorú.

A kihelyezett huszonkét faházban a kézművesek egyedi termékeikkel, gasztronómiai különlegességekkel, fűszeres borral, teákkal, karácsonyi fényekkel, ünnepi hangulattal várnak mindenkit. Az adventi falu a kisgyermekes családoknak is kínál kikapcsolódást. A szabadtéri színpad előtti macskaköves részen „fényvarázs házikó”, labirintus és a „törpék háza” lesz látható. A szervezők figyelembe vették, hogy ne legyen olyan játék, amelynek keretében a gyerekek közvetlen kapcsolatba kerülhetnek egymással.

Szalay Ferenc polgármester elmondta, hogy a Kossuth téren az adventi gyertyákat november 26-án, pénteken, illetve december 4-én, 11-én és 18-án, szombati napokon gyújtják meg sorrendben a görögkatolikus, református, evangélikus és katolikus egyház képviselői. Minden pénteken és szombaton zenei produkciók lesznek a Kossuth téren. 

Hild téri karácsonyi vásár

A december 24-ig nyitva tartó Hild téri karácsonyi vásáron a hagyományőrzők, kézművesek kapnak főszerepet. December 4-én „káposztás hétvégére” várják az érdeklődőket káposztás finomságokkal, kézműves kiállítókkal. December 12-én helyi termékek vására, december 18-án kézműves adventi vásár lesz a Hild téren.

A Kossuth téri adventi falu december 31-ig, a Hild téri karácsonyi vásár december 24-ig tart nyitva.

Forrás: MTI


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.