Alig emelkedtek az utasbiztosítások díjai

A Netrisk.hu biztosításközvetítő portál adatai szerint a nyár első felében értékesített utasbiztosítások napi átlagdíja 622 forint volt, ami a járványt megelőző, három évvel korábbi 607 forintos szintet is mindössze néhány százalékkal haladja meg.

Az MTI-nek küldött szerdai elemzésük szerint a nyári átlagos napidíj összege mintegy 100 forinttal kevesebb az év más részeiben tapasztalhatónál, mivel ilyenkor megnő az Európán belüli, autós utazások aránya, ezek biztosítása számos fedezetet (repülőgépes térítések, télisport-balesetek) eleve nem tartalmaz. Közölték: a biztosítók az emelkedő külföldi kárkifizetési összegeket fokozatosan érvényesítik a díjaikban, ami együtt jár az adott szolgáltatások térítési limitjeinek emelésével is.

Cseh Anett, a Netrisk.hu termékfejlesztési vezetője a közleményben elmondta: mindez okozhat ugyan néhány százalékos átlagdíj-emelkedést az év hátralévő részében, viszont a díjak jelentős megugrására az erős piaci verseny miatt továbbra sem kell számítani. Az idei nyári szezonban két egyedi tényezőre érdemes figyelni az elemzés szerint. Az egyik a gyakori repülőjárat-törlések esete. Általában a járatkésésre, illetve -törlésre vonatkozó szolgáltatások legalább 6 órás késés esetén térítenek, az emiatt felmerült, elengedhetetlenül szükséges fogyasztási cikkek (étel, ital) és szolgáltatások (szállás, szállítás) költségeire terjed ki az adott összeghatárig. Léteznek olyan módozatok is, amelyekben a Magyarországot érintő (oda érkező vagy onnan induló) járatokat kizárják a térítési körből, vagy alacsonyabb limiteket állapítanak meg rájuk.

Az utasbiztosítás megkötésekor fontos előre tájékozódni arról, hogy az tartalmaz-e járatkésésre-, illetve törlésre vonatkozó szolgáltatást, és ha igen, milyen limitig. A másik a járványhelyzet, mivel Európa számos országában nő a fertőzöttek száma. Biztosítónként igen eltérő, hogy milyen feltételekkel térítenek a koronavírussal kapcsolatos károkra, és az is, hogy pontosan milyen szolgáltatásokat nyújtanak. Vannak biztosítók, amelyek védettségi igazolványhoz kötik a károk megtérítését, és előfordulhat, hogy egyes fedezetek csak az oltottakra vonatkoznak. Ezért célszerű ebből a szempontból is figyelmesen összehasonlítani a lehetőségeket - írták. Mivel a többség az utolsó pillanatban köt utasbiztosítást, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egyrészt a biztosítási fedezet csak az adott nap hátralévő részére vonatkozik, másrészt a szerződéskötés pillanatában még Magyarország területén kell tartózkodni.

Forrás: MTI


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.