Alkossuk meg az ideális látogatóbarát szent helyet!

Ezzel a küldetéssel indul a március 22—23-án, nemzeti kegyhelyünkön, Mátraverebély-Szentkúton megrendezésre kerülő Zarándok Akadémia 2. A kétnapos szakrális-spirituális találkozó keretében a résztvevők egy minden szempontból hasznos, a tapasztalatok és a jógyakorlatok nyomán összeállított kódexet tesznek közkinccsé. Az esemény fővédnöke ebben az évben is Hortobágyi T. Cirill Pannonhalmi Főapát - tájékoztatta lapunkat a Hungary NEXT ország-márka-műhely.

Egyre tudatosabban épül be a kínálatba a vallási turizmus, és reneszánszát éli a zarándoklás: ez manapság talán az egyik legtrendibb elvonuló tevékenység. Mindannyian vándorok vagyunk, hiszen felkeresünk helyeket, meg akarjuk érteni útjainkat, fejlődésünket: erre ad lehetőséget a turizmus és az általa elérhető kulturális és természeti kapcsolódások, szolgáltatások. A fizikai megérkezésen túl, amint lelki természetű kapaszkodókat is kapunk, már nem csak látogatók, hanem zarándokok is lehetünk.

A turisztikai szakemberek közül elsősorban a látogatómenedzsmenttel és a turizmusfejlesztéssel foglalkozó kollégákat várják a szervezők és a házigazda, Orosz András Lóránt, kegyhelyigazgató atya. Jelentkezés és regisztráció 2023. március 15-éig a lent megadott elérhetőségen.

A most megszervezésre kerülő alkotómunkában természetesen a zarándokhelyek, szálláshely-üzemeltetők, a látogatókat kiszolgáló desztinációmenedzsment szervezetek és vállalkozók is részt vesznek. A cél az, hogy a résztvevők segítsék egymást abban, hogy bárki számára érthetően és vonzóan tudják közvetíteni kincseiket, függetlenül a betérő vendégek vallási meggyőződésétől. Az idei vezérgondolat a turista- és zarándokfogadás, amelynek három aspektusáról, a bekapcsolódásról, a befogadásról, illetve a bemutatásról kapnak többek között Kovács Balázstól (GD Consulting, Ausztria), és Marco Schmidtől (Élő Kövek és City Pastoral, Svájc) indító előadásokat a megjelentek, valamint betekinthetnek a távol-keleti zarándoklás és zarándokfogadás világába is.

A kerekasztal beszélgetéseket aktív alkotó programok teszik teljessé, annak érdekében, hogy együttesen megfogalmazzák hogyan fogadjunk turistákat és zarándokokat, milyen eszközökkel támogathatjuk hiteles megtapasztalásaikat, továbbá hogyan segíthetjük elő a lelki elmélyülést. A programot és a tudnivalókat www.zarandokakademia.hu honlap részletesen közli.

Mint ahogyan arról szerkesztőségünk is beszámolt, 2022-ben, első alkalommal Péliföldszentkereszten rendezte meg a Zarándok Akadémia szakrális-spirituális turisztikai látogatómenedzsment műhelytalálkozót a Viator Természetjáró és Kulturális Egyesület és a Hungary NEXT ország-márka-műhely, létrejöttét idén is a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány támogatja.

Jelentkezés: https://www.zarandokakademia.hu/regisztracio/


2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél

2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél 

A város a főszezon mellett erősödő tavaszi és őszi forgalmat, illetve erős külföldi vendégszám növekedést realizált.
Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken

Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken 

Az új nevek közül a Grammy-díjas amerikai énekes-dalszerző Judith Hill kétségtelenül a 2025-ös Jazzpiknik egyik legnagyobb dobása lesz.
Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban

Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban 

Ezen az estén a klasszikus magyar irodalom nagyjainak emlékét idézik fel.
Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban

Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban 

A tárlat 2025. február 13. és március 30. között látható a Capa Központban.
Megújul a gyulai vár

Megújul a gyulai vár 

A gyulai várat 2024-ben több mint 90 ezren látogatták meg.
Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja

Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja 

A figurát a színésznő magyar hangja, Törőcsik Franciska mutatta be.
Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.