Álmodj nagyot, és fesd meg!

A Budapest Airport (BA) fő támogatásával 8-13, illetve 14-20 év közötti fiataloknak szól az Alkoss szabadon! művészeti pályázat. A legjobb alkotásokat értékes nyereményekkel jutalmazzák. A nyertes pályamű alkotója Párizsba utazhat

Fesd meg az álomutazásodat! -  Művészeti pályázatot hirdettek fiatalok részére. A légiközlekedés, a turizmus,  a szórakoztatás, a játékkereskedelem, a zene és egy galéria összefogásával született meg tavaly az ötlet, amelynek idei aktualitásairól tartottak pénteken sajtótájékoztatót a Bodó Galériában.

Horváth Norbert, az Alkoss Szabadon Alapítvány vezetője, a Vesta Home Zrt. tulajdonosa, valamint Gerendai Károly, a Budapest Park társtulajdonosa beszéltek arról, hogyan született az immár virágzó kezdeményezés, amelyet két éve közösen találtak ki, és amelyhez mára több támogató is csatlakozott. Szárnyalj szabadon!  - így szól a pályázat alcíme, és erre a szlogenre épül a beharangozó kisfilm hangulata is.

 

Valentínyi Katalin, a BA kommunikációs vezérigazgató-helyettese elmondta, a fődíj mindkét korosztályban egy-egy utazás a művészet fővárosába, Párizsba – a Budapest Airport felajánlásával. De a győztesek kapnak Budapest Park Skybox használatát, páros Sziget napijegyeket és az Avalon Parkba is ellátogathatnak. 

A nyertes alkotásokat a nyár folyamán az ország több pontján kiállítják a nagyközönség számára, később a Bodó Galériában árverezik el a műveket, a bevételből pedig rászoruló óvodákat támogat az alapítvány. 

Forrás: Turizmus Online


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.