Balatoni Kékszalag: jönnek a rohanógépek, dőlhet a rekord

Július 10-én, csütörtök reggel várhatóan hatszáz hajó vág majd neki a füredi móló előtt kijelölt rajtvonalról az immár 80 éve megrendezésre kerülő, 155 kilométeres, a tavat megkerülő versenytávnak.

Ezúttal teret engednek azoknak a rohanógépeknek is, amelyek nem a vitorlázás nyugalmáról ismertek, hanem csak és kimondottan a száguldásra építették azokat, és kizárólag az abszolút győzelemre törnek. Természetesen – bár több mint ötszáz hajó nem ebbe a kategóriába tartozik – a nézők figyelme elsősorban feléjük irányul, ezért Kékszalag-latolgatónk is ezeket a rohanó masinákat elemzi most.

A győzelemre esélyes magyar katamaránok közül az egyik a Litkey Farkas (11-szeres Kékszalag győztes) irányította Evopro Katamadár, ahol a június 30-án, a balatonfüredi Vitorlás Étteremben tartott sajtótájékoztatón a kormányos elmondta, erősen kétséges, hogy most elsőnek érne célba, hiszen ő eddig csak egytestűvel nyert egytesű hajók ellen (katamaránnal még nem), és szerinte egy másik „nagy név”, a Fifty-Fifty ellen nincs sok esélye hajójának a győzelemre, ha annak kedvező lesz a széljárás. Józsa Márton, az emlegetett másik, 50 láb hosszú, kétárbócos rohanógép tulajdonosa/kormányosa a hajó nevéből adódóan 50 százalékot ad sajátmaguknak a győzelemre. Van egy „fekete ló” is, a Black Jack (egy SL33 típusú katamarán), ezt a vitorlázók által csak Rozsdaként hívott (valóságos nevén Nagy R. Attila) két éve ezüstérmet szerzett, ő tavasz óta folyamatosan edz csapatával, és folyamatosan nyerik a versenyeket, igaz, csak akkor, ha Litkey-ék és a Fifty-Fifty nem indul azokon.

 A versenyen indulók közül jelen volt még a sajtótájékoztatón azon hajó tulajdonosa – ez a Nemere II. -, Láng Róbert, aki ilyen rohanógépek mellett nem gondolja, hogy az élen végez majd történelmet írt, „old timer” 75-ösével, amelytől viszont senki nem veheti el az érdemet, hogy 57 évig a nevéhez fűződött az a rekord, amelyet addig a Kékszalag indulói közül sokáig senki nem tudott megdönteni.

 A rendezvénynek helyszínt adó város első embere, Bóka István szerint idén rekordok dőlnek majd meg, és azt külön kiemelte, hogy városának mennyire fontos e több napos vitorlásünnep program, hiszen ez náluk a legerősebb hétvége mindig vendégszám tekintetében.

 „Le kell dönteni a tabukat, teret kell adni a legújabb technikáknak!”, ezt már az idei verseny névadójaként szereplő Audi márkaigazgatójától, Mátrabérci Sándortól hallottuk, aki mintegy arra reagált, ami – a főként tradícionális vitorlázást képviselők szemében - vörös posztó: rohanógépekkel szemben a hagyományos vitorlásoknak nincs semmi esélyük. Ez igaz. A Kékszalag viszont nem is arról szól valójában, hogy ki nyeri meg a tókerülő versenyt, hanem a vitorlázás és a tó szépségéről, közben kicsit a versenyzés izgalmáról, és azt hirdeti, hogy ez hagyományosan nem egyemberes, magányos versenyzők viadala, hanem igazi csapatmunkában zajló, remek közös szórakozás.

Forrás: Vendég & Hotel


A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.