Balatontourist-csoport tagot büntetett a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 5,3 millió forint bírságot szabott ki a BLT Group Zrt.-re a végrehajtási tilalom megsértéséért — közölte csütörtökön a GVH.

A BLT Group Zrt. még 2017-ben szerzett irányítást a Balatontourist-csoporthoz tartozó, kempingeket üzemeltető három vállalkozás felett, és a GVH – 2017. szeptember 6-i határozatában – megállapította, hogy a tranzakció nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt.

Az összefonódást vizsgáló eljárásban azonban felvetődött, hogy a BLT Group Zrt. már az összefonódással kapcsolatos versenyhatósági döntés előtt megszerezte az irányítási jogokat, így megsértette a versenytörvényben szabályozott, a bejelentés-köteles összefonódásokra vonatkozó végrehajtási tilalmat.

Ennek vizsgálatára a GVH 2017. szeptember 25-én indított versenyfelügyeleti eljárást a BLT Group Zrt.-vel szemben.

Az eljárásban megállapítást nyert, hogy a társaság a fent hivatkozott összefonódást túl korán, a GVH összefonódással kapcsolatos döntése előtt hajtotta végre. A jogsértésért a hatóság 5,3 millió forint bírságot szabott ki a BLT Group Zrt.-re.


Drágább nyárra készülnek idén a szülők

Drágább nyárra készülnek idén a szülők 

A szülők csaknem felének a gyermekek felügyeletének megszervezése jelenti a legfőbb problémát a nyáron.
Mi, magyarok így készülünk a nyaralásra

Mi, magyarok így készülünk a nyaralásra 

A válaszadók közel harmada több mint 5 hónapon keresztül készül a várva-várt nyaralásra.
Zöld város és fenntarthatóság: új utak az építészetben

Zöld város és fenntarthatóság: új utak az építészetben 

Számos kiaknázatlan lehetőség vár még a szakmára, így például az innovatívabb anyaghasználat, a karbonlábnyom csökkentése vagy a szakmai együttműködési hajlandóság növelése.
Díjnyertes minisorozatok az ingyenes Japán Filmfesztiválon

Díjnyertes minisorozatok az ingyenes Japán Filmfesztiválon 

Idén először televíziós minisorozatok is a JFF Online Japán Filmfesztivál részét képezik.
Felavatták az Év Kerékpárútját

Felavatták az Év Kerékpárútját 

A konferencia apropóját az adta, hogy 2024-ben a Beregi kör nyerte az Év Kerékpárútja díjat.
Nem mindenki jelölte meg posztjaiban Budapestet a májusban itt járt influenszerek közül

Nem mindenki jelölte meg posztjaiban Budapestet a májusban itt járt influenszerek közül 

Ma derült ki, hogy a Budapest Influencer Tripre meghívott 50 külföldi influenszer közül többen egyáltalán nem jelezték posztjaikban, hogy Budapesten vannak.
Eladósorba került ez a történelmi kastély

Eladósorba került ez a történelmi kastély 

A Mátra festői vidékén, félúton az egri borvidék és Mátrafüred között található területen a Barkóczy-kastély új tulajdonosát keresi.
Magyarországon először: a POP ART egyik alapítója

Magyarországon először: a POP ART egyik alapítója 

A pécsi Zsolnay Negyed m21 Galériájában hamarosan látható Jacques Villeglé (1926-2022), a POP ART úttörőjének és a STREET ART látnokának művészi anyaga.
Nagyszabású kiállítás a debreceni MODEM-ben

Nagyszabású kiállítás a debreceni MODEM-ben 

100 év természet. Tájképek és csendéletek az MBH Bank gyűjteményéből címmel nyílt kiállítás június 14-én a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban.
Százhúsz ballonos érkezik Szegedre a világ minden pontjáról

Százhúsz ballonos érkezik Szegedre a világ minden pontjáról 

Harmincegy országból érkeznek versenyzők a világ legnagyobb hőlégballon megmérettetésére szeptember elején, Szegedre.