Bevonja Sümeg városa a turisztikai kínálatába a Ramassetter-házat

A város régóta tervezi, hogy a leromlott állapotú Ramassetter-házat felújítja, és funkciót adva bekapcsolja a turisztikai kínálatba egy egyedülálló komplex turisztikai attrakció létrehozásával,

A Ramassetter Látogatóközpont helyet adhat egy interaktív emlékháznak és egy térségi jelentőséggel bíró többfunkciós látogatóközpontnak, továbbá a bal oldali részben borászati bemutatót, konferenciatermet alakítanának ki.

A turisztikai programhoz csatolva kialakítanak egy „Sümegfoglaló” elnevezésű mobilapplikációt is. A vonzerőhöz kapcsolódóan állandó és időszaki kiállítások mellett kézműves bemutatók, tárlatvezetés, játszóházak, kézműves vagy egyéb non formális képzések, múzeumpedagógiai és művészetterápiás programok, irodalmi estek, filmvetítés, esti koncertek is helyet kapnának az épületben, annak érdekében, hogy színesítsék a turisztikai attrakció és a város turisztikai kínálatát.

Az épületrészben kaphat helyet majd a tourinform iroda és egy borozó. Az udvar rehabilitációja ugyancsak a tervek között szerepel, azt a Hét vezér térrel összhangban alakítják ki. 

Az építési engedélyek beszerzése zajlik pillanatnyilag, szeptember végére készülnek majd el a tervek, a műemlékvédelmi hivatallal egyeztetve valósul meg a nem odaillő épületek, például szociális helyiségek mielőbbi bontása - írja a Veol

 

Forrás: veol.hu


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.