Gyermekkorában kezdődött Ványai Gusztáv gyűjtőszenvedélye, nagyapjának könyvtára indította a kultúra iránti fogékonyságra. Debrecenben szerezte diplomáját az – akkori nevén – Agráregyetemen, majd a filozófia szakot is elvégezte. Ez a furcsa párosítás személyiségéből fakad, szereti bölcsész módon, sajátos szemszögből magyarázni a világ dolgait. Pedig közben két lábbal a földön áll. Négyszáz birkáját saját legelőjén tartja, gyapjuk és a bárányok eladása jövedelmez neki. Gyümölcsösében másfél hektáron kajszibarack, két és fél hektáron szilva terem, 15 éve saját főzdéjében főz pálinkát belőle. Benedek Elek meséit átolvasva választotta ki a karcsú palackba zárt gyümölcspárlatok neveit: Csengő barack, Mosolygó alma, Szóló szőlő – írta az üvegekre, a Szelíd szilvát és a Pipacsos meggyet pedig maga költötte hozzá. Otthon árulja és kocsmákba hordja a tüzes vizet, és lehet kóstolni, vásárolni a gyűjtemény látogatása során is. Sőt! Tavasztól őszig főtt ételt is lehet rendelni, melyet a háznál főznek, és az udvaron, tető alatt fogyasztanak el a csoportok. Legutóbb olyan jól sikerült a rábéi raguleves a rozmaringos báránysülttel és a mézes zserbóval, hogy az egyik vendég kihívatta a szakácsot, és kezet csókolt neki.
Elhivatott restaurátor
Ványai Gusztáv egy évtizede gyűjti a tárgyakat. Az internetet kutatja, aukciókra jár, külföldre megy, illetve megbízásokat ad külföldre egy-egy vágyott tárgy felkutatására, régiségvásárban vesz, cserél. Pénzétől, hangulatától függ, hogy mit vásárol. A megszerzett tárgyakat egy asztalos, de egyébként ezermester munkatársával felújíttatja. Főállásban dolgozó kollégájában megtalálta elhivatott munkatársát. Fodor Károly gyerekkora óta foglalkozik régiségekkel, az asztalos szakmát édesapjától tanulta. Később bővítette tudását, fa-fém-, kárpitosmunkát is megcsinál. Nemigen fognak ki rajta az elnyűtt szerszámok, a tönkrement, darabja vesztett gépek, széthullt alkalmatosságok, restaurálja mind. Igaz, sokszor nehézséget okoz neki, hogy rájöjjön, mire is volt való az a régiség, amit a kezében tart, de a néprajzi ismereteit kamatoztató Ványai Gusztávval közösen addig tanakodnak rajta, amíg meg nem fejtik a titkot. Kéziszerszámokkal javítja ki a darabokat, mindent megreparál, látható pótlásokkal tesz működőképessé. A legtöbb fogást a marokrakó aratógép kívánta tőle, asztalos és vasas tudását is beleadta javításakor.
Kászu, szőlőcsákány, fináncléc
Bátky Zsigmond Útmutató néprajzi múzeumok berendezéséhez című könyve, mezőgazdasági gépek árjegyzékei, korabeli fotók, iratok és mezőgazdasági tanulmányai segítették a tárgyak meghatározásában, a gyűjtemény termeinek berendezésében a gyűjtőt. Tudja, hogy melyik tárgya mennyit ér. Fele-fele arányú a mezőgazdasági és a néprajzi gyűjteménye. Közel 2000 tárgya van 1300 négyzetméteren. 35 téma köré csoportosította eszközeit, átgondolt rendben, a tiszta épületben. A témaköröket következetesen, képkeretbe illesztett, kinagyított, arra a tárgykörre jellemző idézettel vezette be. A szöveget ő maga válogatta ki két irodalmi műből a múlt téli estéken.
Cséphadaró, szecska, konkolyozó
Az udvaron traktorokból, zetorokból az 1950-es évektől áll ott néhány, Csepel és Zil teherautóval fejeződik be a sor. Az udvaron és a fedett színben, de főként a beépített tetőterében sorakoznak azok az ötletes gépek, amelyek az emberi találékonyságot mintázzák. Szekerekkel, szánakkal, hintóval kezdődik a sor, és a szénakészítéshez egykor használatos amerikai szénaforgatóval, lovas gereblyével folytatódik. Van ott az aratáshoz marokrakó, kévekötő, aratógép, fűkasza, a csépléshez cséphadaró, kévevágó, cséplőgép. A takarmány előkészítéséhez daráló, kézi tökgyalu, répavágó, kukoricamorzsoló, szecska. Érdekes a kézi erővel hajtott dörgőmalom, ami hajszárítóhoz hasonlóan fújta ki a gabonamag közül az ocsút. Az álló konkolyozó frappáns szerkezetének köszönhetően háromféle magvat, például borsót, zabot, gyommagvakat is szétválogatott súlyuk alapján. Vetőgépekből van mák, répa, kukorica vetésére való is.
Zsírprés, szilvamagozó, kávépörkölő
A búzából őrölt lisztnek áll a sarokban a hombár (gabonatároló), bőrszita, kilyuggatott kutyabőrből. Lekvár főzéshez üstszerű szilvamagozó tétlenkedik, mellette vitorlás lekvárfőző, ma is használják őszi mulatságokon. Kolbász-és hurkatöltő, zsírprés, krumplinyomó, a régi, önfenntartó háztartás kellékei állnak glédában. A polcon egy ötletes kávépörkölő. A légmentesen lezárható, henger alakú, duplafalas edénybe tették a nyers szemes kávét, és lezárták. A henger közepébe parazsat tettek és azt is lezárták. Az egészet beleállították egy vízzel teli, lapos tálba, és nyelénél fogva forgatták. A kávészemeket az edény belső fala melegítette a parázzsal, de a külső fala visszahűtötte a vízzel. A mezőgazdasági kiállítást kiegészíti az egyik teremben elhelyezett I-II. világháborús katonai gyűjtemény, a gyűjtő fia, Ványai Márton tárgyai. A kulacsok, csajkák, sisakok, gázálarcok, gyalogsági ásók, távírdák, telefonok a lőterek hangulatát idézik.
„Kőkenyér”
A gyűjteményben egy kenyér alakú 20 kilós kő is fellelhető, mesés eredettel: Egy néprajzkutató Bihartordán járt gyűjtőúton, amikor is az egyik falubeli asszony, Csóka Vilmosné megkínálta zsíros kenyérrel. A pados lócából (felhajtható tetejű ülőpad) vette ki a kenyeret, mellette mintha még egy kenyér lett volna. Az asszony elmesélte a kő történetét. Azt mondta, nagyanyja a halálos ágyán megvallotta, hogy egyszer Úrnapján (pünkösdvasárnap után két héttel) nagyon megkívánta a rozscipót. (Úrnapján csak egyszer lehetett étkezni naponta). Bedagasztotta, bevetette a cipót a kemencébe és megsütötte. Amikor készen lett, szólt a szüleinek, hogy sütött egy szép kenyeret. Mire azok kijöttek a konyhába megnézni, kővé vált a kenyér. Ez a „kőkenyér” ott van Ványai Gusztáv portáján. Csóka Vilmosné már rég meghalt, a házát eladták, de a gyűjtő kinyomozta, hogy a „kőkenyér” Berettyóújfaluban van, az asszony egyik rokonánál. – A legendák velünk élnek, de ritka, aminek tárgyiasult formája is megmaradt” – mondta.
Kincs a portán?
A gyűjtemény épületei egy gazdálkodó családé voltak. Az ’50-es években kuláknak nyilvánították őket és 24 óra alatt elköltöztették a házból. Később a tsz vette birtokba a házat, és betemettették a pincét. Tavaly ott voltak a ház örökösei, körbenéztek, de nem kértek kárpótlást. Csupán azt kérdezték, a kincset megtalálta-e? Ugyanis az járja a faluban, hogy a háziak nem vitték magukkal a kincset, hanem elrejtették a portán. Ványai Gusztáv a napokban kiásatta a pincét és burkoltatta, de nem talált semmit. Ha igaz, a kincs a portán belül van. Vagy csak legenda az egész? A tulajdonos terve, hogy rendezvényeket szervez gyűjteménye köré. Nyílt nap már volt az önkormányzat rendezvényéhez kapcsolódva. A kiállítás megszemlélése mellett egy-két kört is lehetett tenni a traktorokkal az udvaron. Kérhető rendhagyó történelemóra és múzeumpedagógiai foglalkozás is gyerekeknek, csapatépítő tréning felnőtteknek és pálinkakóstoló. A kiállítás rendezett portáján, a facsemetékkel, virágpalántával díszített udvaron mindegyik kellemes időtöltés.
A múlt tisztelete
Mindig alakít valamit a gyűjteményén Ványai Gusztáv. – Egy nap nem múlhat el vonás nélkül – mondta. Most éppen csoportosítva feliratozza a tárgyakat, hivatkozással ellátva. A közel 2000 tárgy 10 százaléka már megvan – mondta. – Hogy miért csinálom? – kérdez vissza. – Nem kell mindenben a célszerűséget keresni, arra ott van a birkatartás. Vissza akarok adni valamit a közösségnek – folytatta. – Sokat kaptam a szülőktől, nagyszülőktől, az államtól, a kormánytól, a falutól, azt szeretném törleszteni. Megfog a kultúra, az emberi leleményesség, amit ezek a tárgyak sugallnak, köt a múlt tisztelete. Mindig van új terve, beszerezni való tárgya. Már cseretárgy formájában kifizette egy erdélyi gyűjtőnek a csavaros emelő árát, és kíváncsian várja, hogy mikor leli fel neki a kolléga. Az egyszerű emelő mellett lesz a helye, szemléltetve, hogyan emelték fel kézi erővel a kereke tört szekeret.
A Mezőgazdasági Hagyományok Gyűjteménye Nagyrábén található, a Dózsa György u. 35. szám alatt. A ház eltéveszthetetlen, a magyar népmesék című rajzfilmsorozatból ismert figurák díszítik falát.
További információk: www.vanyaigusztav.hu