Budapesti lett idén az Év Fája

A budapesti Jászai Mari tér legszebb platánja lett az Év Fája, a Hős Fa címet A Városliget hős platánja nyerte el, az Országos Erdészeti Egyesület különdíját pedig a ragályi Öreg tölgy kapta.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A hat hétig tartó online megmérettetésen idén összesen mintegy 18 ezer szavazat érkezett az Év Fája döntőseire, ebből a Jászai Mari téri platán 3545 vokssal szerezte meg az első helyet, és ezzel a verseny hétéves történetében először győzött budapesti fa - közölte az alapítvány.

Idén csaknem 40 jelölt indult a versenyen, közülük a szakmai zsűri nyáron választotta ki azt a 12 fát, amelyekre a közönség online szavazhatott szeptember 5. és október 16. között.

A megmérettetésre közösségek nevezhették be legkedvesebb fáikat, amelyek történeteikkel versengtek az Év Fája címért.



A Jászai Mari téri platánt 1936-1938 körül ültették el a téren, amelyet eredetileg 1903-ban parkosítottak, és sokáig a Rudolf tér nevet viselte. A terület 1950-ben keresztelték át Jászai Mari térre, a magyar színésznő születésének 100. évfordulója alkalmából. Az itt álló faóriás az ország egyik leglátogatottabb faegyede, amelynek képét számtalan családi album őrzi az alatta megpihenők képmásaival. Radnóti Miklós özvegye, Radnóti Fifi, a XIII. kerület díszpolgára is évtizedeken keresztül figyelte lakásának ablakából a platánfa sorsát és valószínűsíthető, hogy férjével gyakran meg is pihenhetett árnyékában.

A Városliget hős platánja fantázianevet viselő versenyző egyike a park első és legidősebb platánjainak, sokak kedvence és nevezői szerint egyike azon ligeti fáknak, amelyek veszélyben lehetnek a Liget beépítési munkálatai miatt.

Az Év Fája egy speciális kezelésre feljogosító utalványt kapott, a Hős Fa jutalma pedig egy állapotfelmérő szakmai vizsgálat és kezelési javaslat. Az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa a szervezet ajándékcsomagját kapta, valamint minden döntős fának jutott madárodú és etető is.

A Jászai Mari téri platán jövő év elején részt vesz az európai versenyben is, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi megmérettetésen eddig háromszor nyert magyar fa, legutóbb tavaly a bátaszéki molyhos tölgy, két alkalommal pedig második helyezést értek el a magyar versenyzők.

Forrás: MTI


Megvan a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője

Megvan a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője 

Kapitány István Csendes Olivért kérte fel a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetésére.
Hőlégballon verseny Kaposváron

Hőlégballon verseny Kaposváron 

A repülésekre július 30-án, 31-én, és augusztus 1-jén két alkalommal, augusztus 2-án pedig egyszer kerül sor.
Különleges installáció érkezik a Művészetek Völgyébe

Különleges installáció érkezik a Művészetek Völgyébe 

Nagyszabású land art installációval, közösségi alkotással és kreatív workshopokkal érkezik idén a Művészetek Völgyébe a Hungarian Art & Business (HAB) művészeti központ.
Új alelnök a MaReSz vezetésében

Új alelnök a MaReSz vezetésében 

Beválasztották Tatár Györgyöt az elnökségbe.
Óvatosan most az utakon!

Óvatosan most az utakon! 

Megkezdődött az őzek násza, ezért fokozott figyelemre van szükség az utakon.
Énekes rigótól az árvalányhajig: íme 2026 természeti címeinek győztesei

Énekes rigótól az árvalányhajig: íme 2026 természeti címeinek győztesei 

Az „Év faja” típusú kezdeményezések elsődleges célja nem egyszerű népszerűségi verseny, hanem tudatformálás: minden választott faj vagy élőhely egy-egy természetvédelmi problémát vagy élőhelytípust is képvisel.
Sztárok, koncertek, kulturális programok a Balatonnál

Sztárok, koncertek, kulturális programok a Balatonnál 

A kezdeményezés célja, hogy bemutassa, amiért érdemes nyáron a Balatonhoz látogatni.
Veszélyben az Erzsébet-kilátó

Veszélyben az Erzsébet-kilátó 

A kilátót egy már száz éve fennálló statikai hiba miatt februárban lezárták, azóta nem látogatható.
Dobogós helyen a gemenci erdei vasút

Dobogós helyen a gemenci erdei vasút 

A 2026 tavaszán 5554 fő részvételével készült online felmérés szerint a Gemenci Állami Erdei Vasút a harmadik kedvenc kisvasút hazánkban.
Kéklámpás járművek találkozója a repülőmúzeumban

Kéklámpás járművek találkozója a repülőmúzeumban 

Számtalan eszközt próbálhatnak ki a látogatók.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.