Csaknem 100 milliárd forintból újulnak meg kastélyaink és váraink

Harmincöt kastély és huszonnyolc vár újulhat meg országszerte abból a csaknem 100 milliárd forintból amelyet a Kastély- és a Várprogramon keresztül fordítana az érintett területekre a Forster Központ - mondta el Sághi Attila az intézmény vezetője az M1 aktuális csatornán szerda este.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A kastélyprogram már célegyenesben van, a kormány elfogadta a programot és megadta a projekt előkészítéséhez szükséges finanszírozást, a források nagy részét, 33 milliárd forintot azonban európai uniós pályázatokból kell megvalósítani - fejtette ki Sághi Attila.

Az elnök arról is beszélt, hogy a kastélyokon kívül 28 vár is megújulhat, az ehhez kapcsolatos projekt előkészítése is megtörtént. Ezek a helyszínek 19 milliárd forint uniós és nagyjából 6 milliárd forint hazai forrás bevonásával hozhatók rendbe.

Sághi Attila a műsorban arról is beszélt, hogy a központ elkészítette azt a Budapest világörökségi helyszíneire kiterjedő veszélytérképet is, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a sürgős beavatkozást igénylő, súlyos állapotban lévő épületekre.

"Az Andrássy úton és szűkebb környezetében 300 épületet vizsgáltunk meg részletesen, ezek közül 26-nál találtunk komoly problémákat" - mondta el, majd hozzátette: az állami tulajdonban lévő ingatlanoknál a tulajdonoshoz fordulnak, és javaslatokkal élnek, hogyan lehet megoldást találni a problémákra, minden más területen pedig tanácsadóként műszaki és jogi segítséggel szeretnék támogatni a lakóközösségeket, beruházókat.

Forrás: MTI


Meghalt Somogyi Győző

Meghalt Somogyi Győző 

A hírt a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság tudatta tagjaival.
 A Palatinus legnépszerűbb látványossága  visszatért

A Palatinus legnépszerűbb látványossága visszatért 

Az idei nyári főszezon egyik kiemelt fejlesztése a Palatinus strand közel százéves hullámgépének felújítása, amely sikeres próbaüzemet követően ismét működik.
Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.