Drágább lett az északi a déli partnál

A Balaton térsége Magyarország egyik legdrágább területének tekinthető a főváros után. A Balaton és közvetlen környéke a külföldiek körében is kedvelt hely, de a hazai lakosság is szívesen vásárol lakóingatlant vagy nyaralót a magyar tengernél. Az új- és használtlakás piac egyaránt pörög, és bár intenzitása messze elmarad a főváros kedvelt kerületeiben tapasztalttól, Budapest külső kerületeivel felveszi a versenyt – derül ki a Duna House elemzéséből.

2015-ben és az azt követő évben mind házak, mind lakások esetében a déli parton mért magasabb négyzetméterárakat a Duna House, amellyel ellentétben, 2017-ben már az északi part bizonyult drágábbnak használtlakások esetében. Míg az északi parton értékesített ingatlanok ára folyamatosan, nagymértékben nőtt, addig a déli parton stagnálás következett be.

„A Balaton környékén a használt ingatlanok mellett számos újépítésű projektet találhatunk. Csakúgy, mint Budapesten, az egészen egyszerű lakásoktól az örökpanorámás luxusingatlanokig, mindenki megtalálhatja az igényeihez leginkább igazodó lakást. A projektek mérete is változatos, a néhány lakásos épületektől kezdve, a 20-60 lakásos ingatlanokon át, az egészen nagyméretű, 100-150 lakásos beruházásokig terjed a skála. Ennek megfelelően a négyzetméterárak 430 ezer- és 1,5 millió forint között változnak” – nyilatkozta Benedikt Károly a Duna House elemzési vezetője.

Az újépítésű ingatlanok az északi és a déli parton egyaránt megtalálhatóak, elsősorban Balatonfüreden és környékén, valamint a szemközti Siófokon és annak közelében zajlanak az építkezések. Az értékesítettség szintje lényegesen elmarad a Budapesten megszokottól. Több, átadás előtt álló projektben is elérhető még a kínált lakások 30-70 százaléka. Ezzel ellentétben, a fővárosban néhány hónappal a tervezett átadás előtt már csak elvétve találhatunk elérhető ingatlant. Ennek ellenére a fejlesztők látják a Balatonban rejlő lehetőséget, és töretlenül indítják az újabb befektetéseket, mint például a Pelso Bayt Alsóörsön, amelynek átadása 2019 végén várható.

Forrás: Turizmus Online


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.