Egy hónapra bezár a hollókői vár

Hétfőtől egy hónapra bezárják a világörökségi Hollókő várát, ez idő alatt fejezik be a turisztikai fejlesztéseket - mondta a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Kelecsényi Péter tájékoztatása szerint a várból még hiányzó berendezéseket, bútorokat, a 3D-s virtuális várkalauzt és a kiadványokat pótolják.
    

Szeptember 19-én újra látogatható lesz a vár, 20-án már pedig a GasztroVár című rendezvénynek ad otthont a Nógrád megyei világörökségi település - tette hozzá.
    

A felújított középkori várat májusban adták át. A csaknem egy évig tartó munka eredményeként látogathatóvá vált a 700 éves vár Öregtornya, a felső várban visszaállították a 13. századi konyhát, ebédlőt és várúri lakrészt, az alsó várban pedig a 16. században épült gazdasági épületeket állították helyre. 
    

Hollókőn októberig tart az a mintegy kétmilliárd forintos, a népi hagyományokra épülő turisztikai fejlesztés, amelynek keretében a vár is megújult.

Forrás: MTI


Megnyílt az első játszótér - mókusoknak

Megnyílt az első játszótér - mókusoknak 

A mókusjátszóteret természetes anyagokból alakította ki a 10 millió Fa Alapítvány.
Új élmények részesei mostantól a sport és zenerajongók

Új élmények részesei mostantól a sport és zenerajongók 

A partnerség egy páratlan élményekkel növeli az ügyfelek elégedettségének színvonalát és elkötelezettségüket.
Megszüntették az erdőlátogatási tilalmat

Megszüntették az erdőlátogatási tilalmat 

Tekintettel a Duna apadására az erdőlátogatási tilalmat a Gemenc Zrt. megszüntette.
Indul Magyarország egyetlen, nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari design-versenye

Indul Magyarország egyetlen, nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari design-versenye 

Elstartolt a Klasszis TopDesign 2024 - újdonságok, legfrissebb infók az idei versenyről.
Teltház a golfszezon legmenőbb versenyén

Teltház a golfszezon legmenőbb versenyén 

Teltházzal, több, mint száz versenyzővel és kiemelt érdeklődés mellett rendezték meg az idei szezon eddigi legsikeresebb versenyét.
Kádár-kockák a Skanzenben

Kádár-kockák a Skanzenben 

A kockaház. Lakóház, életforma és annak reprezentációja a Kádár-korban címmel nyílt kiállítás június 21-én a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Skanzen Galériában.
Nyitva a Flava-brand legújabb tagja

Nyitva a Flava-brand legújabb tagja 

Lehetőséget kínálva arra, hogy Budapesten maradva, nyáron a fővárosban találjanak rá a természetközeli pihenés és felfrissülés lehetőségére a városlakók.
Új arculatot kapott a Miskolc Pass

Új arculatot kapott a Miskolc Pass 

Megújult arculattal, számos új partnerrel jelentkezik a Miskolc Pass turisztikai kártya.
Titkos kódok és szimbólumok a kiállításon

Titkos kódok és szimbólumok a kiállításon 

Összművészeti eseménnyel zárul a szentendrei Virágnyelven kiállítás.
17. századi női papucs került elő a veszprémi várnegyedben

17. századi női papucs került elő a veszprémi várnegyedben 

A különleges leletet már a Múzeumok Éjszakáján megnézhetik az érdeklődők a veszprémi várnegyed Work in Progress kiállításán.