Elérte az utazási irodákat a forint mélyrepülése és a kerozin árának megduplázódása

Emiatt szerződésmódosításokra kényszerül jónéhány iroda, ami a Magyar Utazási Irodák Szövetsége szerint szükségszerű lépés az adott helyzetben, aminek nincs köze a légitársaságokat is érintő kormányzati különadóhoz.

A Telex információja szerint két nagy utazási iroda is visszamenőleg próbálja megemelni már lefoglalt, részben kifizetett utazások részvételi díját az üzemanyag-áremelkedésre és a gyenge forintra hivatkozva.

A Kartago Toursnál az orosz-ukrán háború által okozott „tartós és jelentős” üzemanyagár-növekedés, illetve a forint árfolyamának „jelentős méretű csökkenése” miatt 8 százalékkal emelték a részvételi díjat (az áremelés a biztosítást nem érintette). A cég azt írja, hogy „továbbra is átvállalja a megnövekedett költség nagy részét, a díjemelés mértéke jelentősen kisebb, mint a tényleges költségnövekedés”. A szerződésben szereplő díjat az utazási iroda közös megegyezéssel módosítaná, aki ebbe nem megy bele, annak törlik a foglalását és (a sztornó biztosítás összegét levonva) visszautalják az addigi befizetéseit.

Egy másik információ szerint az IBUSZ a 2022. július 13-a után induló görög- és spanyolországi nyaralásokra, a repülőgépes körutakra és a városlátogatásokra fejenként 15 ezer forint felárat kér a már lefoglalt utazásokra is. Az indoklás szerint a cég 2021 decemberében indult előfoglalásaiban szereplő részvételi díjat az akkori euroárfolyamhoz és „a légitársasági megállapodásainkban foglalt akkor érvényes világpiaci árakhoz” igazították, azonban a „soha nem tapasztalt forintgyengülés” és a „kerozin világpiaci árának drasztikus emelkedése” jelentősen megdrágította az utazást. Az IBUSZ érdekes módon nem kínál fel alternatívát, de úgy tűnik, hogy akkor sem történik semmi, ha valaki nem fizeti be a 15 ezer forintos felárat, ugyanis a nekünk továbbított levélben csak annyi áll, hogy ha valaki nem hajlandó a szerződés módosítására, akkor a „jogszabályi kötelezettségünk alapján az utazási szerződésben foglaltak szerint járunk el”.

Az érintett utazási irodák nem reagáltak a portál megkeresésére, vagy későbbre ígértek választ.

Molnár Judit, a 164 utazásszervező céget tömörítő Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnöke – egyben az OTP Travel ügyvezetője – a Telex megkeresésére elmondta, jelen pillanatban sajnos ez egy általános gyakorlat és szükségszerű lépés lett az utazási irodáktól. A gyakorlatot szerinte az magyarázza, hogy az irodák a kapacitás lekötéseikre vonatkozó szerződéseiket minimum egy évvel az utazás előtt kötik meg, és ez alapján készítik el árkalkulációikat. Ebben az akkori várakozások szerinti euroárfolyammal számolnak, légitársasági és autóbuszos szerződéseiket pedig szintén egy évvel előre, fix kerozin- illetve gázolaj-paritáson kötik meg.

A teljes cikk ITT található.

 

Forrás: Telex


Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.