Elfújta a szél

A Balaton nyugati felében több helyről jeleztek algásodást az elmúlt napokban, de hétfő kora délutánra elfújta a szél a vízfelszínen lebegő algákat. Vörös Lajos, a tihanyi Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) kutatója azt közölte, hétfő délelőtt még észlelték az algákat.

Közölte, mióta a tó vizének hőmérséklete 20 Celsius fok fölé emelkedett, megjelentek a nyári időszakra jellemző kékalgák és fecskemoszatok. Június elejétől folyamatosan emelkedik a víz a-klorofill koncentrációja, ami a benne lévő algák tömegét mutatja. A fürdővízben megengedhető a-klorofill koncentráció Magyarországon 50, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elvárásai szerint 75 mikrogramm literenként. Az algásodást mutató balatoni helyekről vett vízmintákban hétfőn 26 ?g/L a-klorofill koncentrációt mértek, ami bőven alatta marad a megengedett értéknek - közölte a kutató.

Lombár Gábor, az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke hétfőn arról számolt be az MTI-nek, hogy a Balaton nyugati felében, Badacsonytól Fonyódig kezdetben szórványosan, majd vasárnap délutántól szinte mindenhonnan jeleztek algásodást. A problémáról beszámolt az illetékeseknek, tájékoztatást kérve az algásodás mértékéről, az esetleges alga-toxin megjelenéséről és útmutatást arról, mi a teendő a következő forró napokon a tóparti strandokon, ha elszaporodik az alga.

Forrás: MTI


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.