Elindulhat a kongresszusi központ építése

Az Utazó magazin, hagyományaihoz híven, a Turizmus és Profit szakmai konferencia keretében, a Continental Hotel Budapestben adta át az olvasói és a megkérdezett utazási szakemberek szavazatai alapján, 2015 legjobb szolgáltatóinak odaítélt díjakat.

Az esemény nyitóelőadását tartó Ruszinkó Ádám turisztikáért felelős helyettes államtitkár a KSH legfrissebb adatai alapján kiemelte, hogy a turizmus 2015-ben rekordévet ért el. A jövőt illetően kifejtette: 2017-ben végre elindulhat a szakma által évtizedek óta várt nagy befogadóképességű kongresszusi központ építése. Az ütemterv a következő: 2016 megszületik a kész koncepcióterv, majd a brit szakértők bevonásával készülő tervezési program véglegesítésére kerül sor. 2017-ben a források ismeretében megkezdődik az építkezés. A tervek szerint 4000 fő, művészeti események alkalmával 3000 fő befogadására képes, a MÜPA mellett felépülő, Duna-parti létesítmény várhatóan 2018 végére készül el.

Az Utazó magazin szavazásán, Az év üzleti szállodája 2015-ben a Hotel Palazzo Zichy, wellness szállodája a Thermal Hotel Visegrád, konferencia szállodája a Corinthia Hotel Budapest, tranzit szállodája az Airport Hotel Budapest, új szállodája a Prestige Hotel Budapest, családbarát szállodája a noszvaji Oxigén Hotel Family & Spa, utazási irodája a TENSI, légitársasága a Turkish Airlines, legjobb üzleti osztálya a Qatar Airways, turisztikai fejlesztése Eger belvárosának rehabilitációja, élményfürdője a Gyulai Várfürdő, gyógyfürdője a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda, fővárosi étterme a BOCK BISZTRÓ, vidéki étterme az encsi Anyukám Mondta, turisztikai képviselete a Német Turisztikai Hivatal Magyarországi Képviselete, turisztikai városa Nyíregyháza, turisztikai befektetője a Párisi Udvar projekttel a Mellow Mood Group lett.


Komolyzenei fesztivál Szegeden

Komolyzenei fesztivál Szegeden 

Az április 1-jéig tartó eseménysorozat idén Bartók Béla halálának nyolcvanadik évfordulója köré szerveződik.
André Kertész kiállítás a Capa Központban

André Kertész kiállítás a Capa Központban 

Válogatás André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből.
Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten

Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten 

A Nemzetközi Termálturisztikai Konferenciát június 4-6. között tartják a magyar fővárosban.
Hazai kutatás a bolygónk sorsáról

Hazai kutatás a bolygónk sorsáról 

A friss kutatás szerint környezetbarát termékek vásárlásával nyugtatja a lelkiismeretét bárki, mintsem csökkentené a fogyasztását
Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában

Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában 

Különleges látványban lehet részük azoknak, akik a belvárosi Falk Miksa utcába látogatnak: egy 400 kilós műalkotás tűnt fel a Virág Judit Galéria előtt.
A Fürdőszövetség  az idei tervekről

A Fürdőszövetség az idei tervekről 

2023-ban 33 millió vendég járt a magyarországi fürdőkben, tavaly ennél 5 százalékkal több, de ez még mindig elmaradt mintegy 10 százalékkal a 2019-estől.
Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban

Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban 

A fényképezés nem csupán dokumentáció, hanem felfedezés is – a valóság rétegeinek feltárása, a láthatatlan láthatóvá tétele.
Ilyen lesz az idei évad Szigligeten

Ilyen lesz az idei évad Szigligeten 

Május 1-jén a 35. Mediawave Fesztivállal indítja útjára a 2025-ös tavaszi-nyári évadot a Szigliget Várudvar.
Hétvégén még síelhet a Mátrában

Hétvégén még síelhet a Mátrában 

Kiváló, havas pályák, tavaszi síélmény vár mindenkit – üzenik a szervezők.
Sajátos módon ünnepli születésnapját a gyulai kastély

Sajátos módon ünnepli születésnapját a gyulai kastély 

Immár negyedik éve szervezik meg a találkozót, amely akkora népszerűségre tett szert, hogy kihagyhatatlan programelemmé vált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.