Meglepő fordulat: a magyar charterutasok többsége bevállalta a karantént

A tegnapi Kormányinfón elhangzott bejelentéssel kapcsolatban az IBUSZ az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünknek:

„Az augusztus 28-án a Kormányinfón bejelentett, a Magyarország Kormánya által hozott, szeptember 1-jével életbe lépő új beutazási korlátozások valamennyi hazai utazási irodát nagyon nehéz helyzetbe hoztak. Társaságunk eredeti terve szerint hetente 8 charter járatot kívánt üzemeltetni szeptember végéig a görög szigetekre Korfu, Zakinhosz, Kefalonia, Rodosz, Chania, Heraklion célállomásokra. Jelen pillanatban a még érvényben lévő hatályos jogszabályok nem tiltják az utaztatást Görögország irányába, és társaságunk már jóval a bejelentés előtt minden szolgáltató felé kiegyenlítette az utasok megrendelt szolgáltatásainak ellenértékét (repülőjegy, szállás, ellátás stb.). Ezen okok miatt a most hétvégi 4 járatunkat (szombat: Zakintosz, Kefalónia, vasárnap: Chania, Heraklion) kivétel nélkül elindítottuk és elindítjuk, annak ellenére, hogy ezen járat utasai már szeptember 1-je után érkeznek vissza Magyarországra.

A mai szombati napon elindult, korábban teltházas Zakinthos-i és Kefalónia-i járatokon az utasok mindössze 14%-a döntött úgy, hogy nem vállalja az utazást. A további, szeptemberben induló járatok sorsáról csak a korlátozó intézkedések részleteinek ismeretében és annak közzétételét követően tudunk dönteni. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a bejelentett utazási korlátozások miatt a kereslet nagymértékben visszaesik, ezért függetlenül a megjelenő Kormányrendeletben meghatározott részletektől, szeptemberi indulású járataink optimalizálásán már dolgozunk, mely járatösszevonásokat, részben egyes járatok törlését eredményezheti. Erről végleges döntést jövő héten hozunk többek között annak függvényében, hogy a jelenleg érvényes utazási szerződéssel rendelkező utasok az ismert korlátozások ellenére is változatlanul fenntartják-e utazási szándékukat vagy az ASZF-ben rögzített feltételek mellett felmondják az utazási csomagra vonatkozó szerződést.”

Forrás: Turizmus Online


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.